
Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét
A portál a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlésére hivatkozva arról írt, hogy a vírusfertőzést egy négyéves kisfiúnál diagnosztizálták, akinél április 5-én láz és az influenza egyéb tünetei jelentkeztek. A gyermek madarakkal kerülhetett kapcsolatba, családja ugyanis tyúkokat és selyemtyúkokat tartott, az otthonuk környékén pedig vadkacsák is éltek. A fertőzöttel kapcsolatba került emberek vizsgálata során semmilyen rendellenességet nem észleltek.
A szakértők előzetes értékelése szerint az eset elszigetelt jellegű, és közvetlenül madárról emberre terjedő vírusfertőzés okozta, járvány kialakulásának kockázata emiatt rendkívül alacsony. Az eset tükrében mindazonáltal ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az embereknek kerülniük kell az érintkezést a betegség miatt elhullott madarakkal, a közvetlen érintkezést az élő madarakkal, és az étkezés során szigorúan külön kell választani a nyers és a kész baromfihúst. A vírus más törzsei szórványosan okoznak hasonló fertőzéseket Kínában, jellemzően a baromfival közvetlenül kapcsolatba kerülő emberek körében. Tavaly júniusban a kelet-kínai Csiangszu tartományból jelentettek egy esetet, melyben a világon elsőként fertőződött meg a H10N3 madárinfluenza-vírussal egy férfi. Egy 2016 és 2017 között az országon végigsöprő járvány, amelyet a vírus H7N9-es törzse okozott, mintegy háromszáz ember halálát követelte.
MTI / A címlapfotó illusztráció.

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Kényszersorozás: a földön rángatták az ukrán férfit Zelenszkij emberrablói

Kiborult a bili Ukrajnában: egy őrnagy botrányán keresztül mutatták be, hogyan tűnnek el az uniós pénzek

Elképesztő javaslat: Weber európai fiatalokat küldene Ukrajnába

Zelenszkij: Megkezdődött a harmadik világháború

Húsz ember öt óra hosszáig Tokió legmagasabb adótornyának liftjében rekedt

Sajátjai leplezték le Zelenszkij durva tervét a Barátság kőolajvezeték megtámadásáról + Videó

Hegyoldalról folyóvölgybe esett egy utasokkal teli helyközi autóbusz Nepálban, sokan meghaltak

Friedrich Merz több millió migránst akar látni Németországban

„Ukrajna harca Európa harca” – Magyar Péterék pártcsaládja gyors uniós integrációt követel

Újra megtámadták az ukránok a Barátság kőolajvezetéket