A vasárnap kezdődő országos oltási kampányra készülnek Izraelben

A vasárnap kezdődő országos oltási kampányra készülnek Izraelben, és a lakosság egyre nagyobb hányada jelzi érdeklődését a vakcina iránt - jelentette a helyi média pénteken.

A 12-es kereskedelmi tévécsatorna arról számolt be, hogy a Makkabi nevű egészségbiztosító pénztár védőoltás-regisztrációra létrehozott telefonvonala egy óra alatt összeomlott a tömeges érdeklődés miatt, ugyanis a vártnál jóval többen jelentkeztek a jövő héten kezdődő oltási kampányra.

 Az első szakaszban csak az egészségügyi dolgozók, majd a 60 évesek és annál idősebbek, valamint házastársaik, s mellettük a krónikus betegségekben szenvedők kapnak a vakcinából. Fokozatosan nyitják meg az oltóhelyeket, első körben a nagyobb településeken, de várhatóan tíz nap múlva megkezdik eljuttatni a perifériára is az oltásokat konténer-lakókocsiból kialakított állomások segítségével.

 A Jediót Ahronót című újság friss közvélemény-kutatást tett közzé hírportálján, a yneten az oltási hajlandóságról. A megkérdezettek 63 százaléka elvileg kész beoltatni magát, közülük 24 százalék akár már másnap reggel. A 65 év felettieknek mintegy fele vállalja az azonnali oltást. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a lakosság ötödét kitevő arabok jelentősen bizalmatlanabbak a vakcinával szemben a zsidóknál.

Az izraeli újságok és televíziók felvilágosító cikkekkel és interjúkkal próbálják eloszlatni az emberek aggodalmait, illetve hangsúlyozni az oltás ártalmatlanságát és fontosságát.

Közben a továbbra is súlyos járványhelyzet miatt vasárnapra összehívták a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinetet, hogy várhatóan újabb, jelentős szigorításokról döntsön.

Csütörtökön 80 411 tesztből 2 813 pozitívnak bizonyult, ami 3,6 százalékos arányt jelent. Továbbra is igen magas, 2 403 volt azon új esetek száma, amelyeket nem a súlyosan fertőzöttnek számító, "vörös" besorolású településeken találtak, ami a járvány szétterjedését jelzi az összes lakossági csoportban és településen.

A mintegy kilencmilliós Izraelben március óta 369 813-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 22 894 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3056-an haltak meg, jelenleg 719 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 432-en súlyos állapotban vannak, 105 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

MTI/ Címlapfotó: illusztráció.

2020. december 18. 14:58
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...