
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
Rétvári Bence azt mondta: a koronavírus-járvány felértékelte az önellátás fontosságát, azt, hogy egy-egy országnak legyen elegendő védőfelszerelése, fertőtlenítőszere vagy vakcinája.
Annál is inkább - folytatta -, mert nagyban nehezítette minden országban a védekezést, hogy sokszor távoli országokban kellett sorban állni egy-egy védőfelszerelés beszerzése érdekében.
A járvány alatt már részben létrejöttek azok a hazai kapacitások, amelynek itthon is lehetővé teszik fertőtlenítőszer és védőfelszerelés gyártását. Ugyanakkor a jövő kérdése, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra, amelynek az előkészítése Debrecenben már el is kezdődött - mondta a politikus.
Ebben a kérdésben is augusztus 25-éig lehet visszaküldeni a konzultációs íveket - jelezte Rétvári Bence.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése