A Tisza nagykoalíciója a baloldallal: a tagadástól a totális összeborulásig

Magyar Péter az elmúlt hónapokban folyamatosan tagadta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben összefogna a Karácsony Gergellyel és a DK-val. Ám miután a Tisza és a Gyurcsány-párt képviselői is megszavazták a főpolgármester nevével fémjelzett törvénytelen csődköltségvetést, tényként beszélhetünk Magyarék és a baloldal nagykoalíciójáról. Az utóbbi időszakban több körülmény is utalt a formálódó összeborulásra, köztük az, hogy a Tisza Párt és a DK negyven alkalommal szavazott együtt az első három közgyűlésen.

A Karácsony–Tisza-nagykoalíció nem állt fel, és nem is fog felállni a közgyűlésben – jelentette ki Magyar Péter a Fővárosi Közgyűlés októberi alakuló ülésén, ahogyan számos más alkalommal is vehemensen tagadta, hogy pártja összefogna a főpolgármesterrel vagy a DK-val. A testület legutóbbi ülésén azonban végérvényesen bebizonyosodott, hogy a Tisza Párt és a baloldal egymás szövetségesei. Magyar Péterék ugyanis a DK-val közösen szavazták meg a főváros Karácsony Gergely-féle csődköltségvetését, vagyis egy olyan törvénytelen büdzsét hagytak jóvá a 2025-ös évre, amelyben ötvenmilliárd forintnyi lyuk tátong, ami egyébként a főösszeg nagyjából tíz százalékát teszi ki. 

Rejtélyes egyeztetések

Magyar folyamatos tagadása ellenére kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy végül bekövetkezik a Tisza és a baloldal összeborulása. Így például a háttérben többször is egyeztetett egymással Karácsony Gergely és Magyar Péter. A nyári találkozójuk után a szeptember végi tárgyalásuk is meglehetősen rejtélyes körülmények között zajlott: egyik esetben sem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan miről volt szó. Utóbbi kapcsán Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője – akkor még a Fidesz budapesti elnöke – elfogadhatatlannak nevezte, hogy néhány nappal az új közgyűlés munkájának megkezdése előtt a két politikus zárt ajtók mögött, titkos paktumokat kössön. 

A főpolgármester személye körüli vita kapcsán ugyancsak színjátékként lepleződött le Magyar és Karácsony szembenállása. Noha a Tisza Párt nem volt hajlandó megszavazni az előző önkormányzati ciklus végéig Karácsony helyetteseként hivatalban lévő Kiss Ambrust, végül épp Magyar Péter szavaiból derült ki: nincs elvi kifogásuk az ellen, hogy Kiss lásson el főpolgármester-helyettesi feladatokat a főpolgármesteri hivatal főigazgatójaként. Sőt Magyar – jó munkát kívánva Kissnek az új pozíciójában – azt is elárulta, hogy ő maga tett javaslatot arra, hogy ily módon hidalják át a problémát. Ennek fényében kérdéses, hogy mennyire vehető komolyan, amikor Magyar Péter azt mondta: nem szavaznának „a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárára, Kiss Péter kabinetfőnökére, a szocialista–DK óellenzéki oldal egyik szürke eminenciására”. 

A csörték ellenére is formálódott a Tisza–DK-koalíció

Még feltűnőbb volt a közeledés a DK és a Tisza között, amin a két pártelnök egymásnak kiosztott szurkálódásai sem változtattak, köztük az, hogy Magyar döglött oroszlánnak nevezte Gyurcsányt, aki cserébe stricinek titulálta őt.

Gyurcsány a Telexnek adott egyik interjúban például a Tisza Párttal való esetleges együttműködés apropóján arról beszélt, hogy mindenkivel keresik az együttműködést, aki Orbán Viktorral szemben áll. A Spirit FM-nek pedig úgy fogalmazott: ha a 2026-os választások után nincs többsége egyik pártnak sem, tárgyalniuk kell, ezt pedig a DK bárkivel megtenné, aki a jelenlegi kormánypártok bukását szeretné.

Gyurcsány egy további interjúban a következőképpen sürgette az összefogást Magyarékkal:

Ez a koalíciók természete, amelyek nem szerelmi házasságok, hanem érdekházasságok. Ellenzéki többpártrendszerre van szükség, amiből ez következik, továbbá sem a Tisza Párt, sem a DK nincs olyan helyzetben, hogy egymagában tudna győzni.

Fotó: Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc (MN-montázs)

A DK fővárosi frakciójának vezetője, a XVIII. kerületet is vezető Szaniszló Sándor szintén beszállt a politikai násztáncba, amikor az M1 aktuális csatorna 48 perc című műsorában azt az ígéretet tette: pártja támogatja a Tisza Párt főpolgármester-helyettes jelöltjét, amennyiben Magyarék hat hónap alatt képesek megnevezni valakit. – Szeretnénk időt adni arra, hogy a Tisza Párt belássa, nekik az lenne az optimális, ha részt tudnának venni a főváros vezetésében – tette hozzá Szaniszló. 

Közösen szavazták le a Budapest élhetővé tételét célzó kezdeményezéseket

Magyarék és a baloldal formálódó szövetségét az is elég világosan megmutatta, hogy a Fővárosi Közgyűlés első három ülésén a Tisza Párt képviselői negyven (!) alkalommal szavaztak együtt a Gyurcsány-párttal. Ráadásul számos olyan kezdeményezést kaszáltak el, amelyek a budapestiek érdekeit és a főváros élhetőbbé tételét szolgálták volna.

Amint Szentkirályi Alexandra egy Facebook-videójában kifejtette: „a DK és a Tisza leszavazta, hogy százmilliókat spóroljunk a budapestieknek kevesebb bizottsággal. Leszavazták azt is, hogy a budapesti lakhatási válság kezelése érdekében a főváros ne herdálhassa el az ingatlanvagyonát.

Leszavazták a rezsicsökkentés melletti kiállást, és hogy migránsok ne költözhessenek önkormányzati bérlakásokba. Leszavazták azt is, hogy kollégiumok és szolgálati lakások épüljenek, ahogyan azt is, hogy a kerületek közvetlenül pályázhassanak uniós forrásokra.” Hozzátette: Magyarék és Gyurcsányék azt sem támogatták, hogy újra legyen Budapestinfó, ahol a főpolgármester kiáll a sajtó elé és a budapestiek válaszokat kaphatnak kérdéseikre. 

Forrás: Magyar Nemzet

2025. január 01. 19:41
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...
Szörnyethalt egy 21 éves nő és egy 19 éves férfi, miután autójukkal egy mikrobusszal ütköztek Nyírmihálydi közelében...
Az anyát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy meggyilkolta két hetes csecsemőjét Nagydorogon. A Tények információ szer...