
Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke most azzal vádolja a kormányt és Orbán Viktort, hogy a nemzeti konzultáció intézményét arra használják, hogy közpénzből folytassanak pártpolitikai kampányt.
Magyar Péter az ATV Híradónak azt nyilatkozta: a nemzeti konzultáció, amelyet közteherviselés témában indítanak, közpénzből zajló pártpolitikai akció, és ezért büntetőfeljelentést készül tenni Orbán Viktor és az ügyben érintett felelősök ellen.
A Tisza Párt ezzel a lépéssel próbálja meg megakadályozni azt, hogy a kormány kikérje a magyar emberek véleményét az adókról és a Tisza Párt adóemelési terveiről.
Újra kikérik a magyarok véleményét
A kormány a héten döntött arról, hogy nemzeti konzultációt indít az adókról, az ellenzék adóterveiről. A kérdőívek október elején lesznek postázva, a kérdések tartalmát pedig a jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban elmondta, hogy a konzultáció arra való, hogy az emberektől előre kikérjék a véleményüket, mert a Tisza-adóról, vagyis a Tisza Párt által tervezett adóemelésről keveset tudtak, és utólag ne lehessen azzal vádolni a kormányt, hogy ezekre nem hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor részletesen beszélt arról, milyen hatása lenne a többkulcsos adónak. Egy pedagógus például 364 ezer forinttal fizetne több adót évente, egy ápoló 280 ezerrel, egy rendőr 154 ezerrel, míg egy orvos több mint 3 millió forinttal.
A Tisza elhallgat és elhallgattatna
Magyar Péterék minden eszközzel megpróbálják elterelni a figyelmet a párt tagjainak botrányos kijelentéseiről és kiszivárgott adóemelési terveiről.
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke a minap már elismerte, hogy hibázott. Ugyanakkor kitart amellett, hogy az etyeki fórumon mondott adóemelési kijelentésének tartalma helytálló volt.
„Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – fogalmazott, amikor pártja progresszív, többkulcsos adóemelési tervéről beszélt.
Tarr Zoltán továbbá úgy fogalmazott: van olyan, hogy “privát közeg”, amelyben árnyalt értékeléseket lehet mondani, de nem most van itt az ideje, mert “ha most azt mondom, ez össze lehet rakni úgy, hogy akár bukás is lehet a választásokon”.
Tarr Zoltán ezzel azt sugallta, hogy most titokban dolgoznak egy radikális adóterven, de a részleteket csak a kampány után akarják napvilágra hozni.
A fotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük. A második csata április 12-én lesz

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)