A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok

A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel - számolt be kedden az amerikai sajtó.

Október 8-a és 14-e között 42 texasi kórházban teltek be az intenzívosztályok.
Az adatokat minden héten az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma (DHHS) teszi közzé, amely körülbelül 200, több mint négy intenzív ággyal rendelkező texasi kórházat tart számon. A beszámoló szerint az augusztusi csúcs óta csökkent a teljes intenzív kapacitással működő texasi kórházak száma, de a most közzétett adatok még mindig magasabbak, mint amelyet a járvány téli fellendülése során mértek.

A Texas Tribune című amerikai lap beszámolója szerint egyes kórházakban nagy problémát okoz, hogy nincs elegendő létszámú személyzet a betegek ellátására. Az orvosok attól tartanak, hogy hamarosan "iszonyú döntéseket" kell meghozniuk, hogy kiket látnak el és kiket nem. A cikk szerint a texasi kórházak intenzív osztályain kezelt koronavírussal fertőzött betegek többsége nem vette fel a védettséghez szükséges oltásokat.

Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kialakult helyzet ellenére az embereket "nem szabad elbátortalanítani attól, hogy kórházi ellátást kérjenek". A New York Times című amerikai napilap beszámolója szerint Texas államban az emberek 53 százaléka kapta meg a Covid-19 elleni védettséghez szükséges oltást. A legfrissebb adatok szerint - a déli államban - hétfőn 5862 új fertőzöttet regisztráltak, amely a delta variáns terjedésének tudható be.

A múlt héten Greg Abbott, Texas állam republikánus kormányzója rendeletben tiltotta meg az állam területén üzemelő cégeknek, hogy kötelezővé tegyék alkalmazottjaik számára a koronavírus elleni oltást. "A szövetségi túlkapás egy újabb példájaként a Biden-adminisztráció sok magánszervezetet megfélemlít a COVID-19 elleni oltási előírásokkal" - fogalmazott Abbott a rendelet indoklásában.

A kormányzó utasításai ellenére néhány texasi székhelyű nagyvállalat úgy döntött, hogy továbbra is megkövetelik alkalmazottjaiktól a koronavírus elleni oltás felvételét. Az American Airlines és a Southwest Airlines légitársaságok - amelyek székhelye a déli államban van - közölték, hogy nem változtatnak eddigi szabályaikon és továbbra is eleget tesznek a Biden-kormány oltottságra vonatkozó előírásainak.

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója "sajnálatosnak" nevezte Abbott kormányzói rendeletét. "Tudjuk, hogy az oltások mennyire hatékonyak a betegség megelőzésében, nemcsak az egyének esetében, hanem a fertőzés dinamikájának lassításában is" - tette hozzá Fauci.

 

MTI/a címlapfotó illusztráció

2021. október 20. 07:22
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...