A tanárok munkáját becsmérelte Tordai Bence

A magyar iskolák negatív minősítésével a pedagógusok munkáját vette semmibe parlamenti felszólalásában az oktatási vitanapon Tordai Bence. A Párbeszéd szánalmasan provokatív akcióiról (és engedély nélküli budai házépítéséről) ismert társelnöke mindezt úgy tette, hogy korábban ő maga is tanított egy felsőoktatási intézményben, ahol a hallgatói lesújtó véleményeket fogalmaztak meg oktatói munkájáról és képességeiről - írta meg az Origo.

2022. november 06. 12:56

A teljes pedagógustársadalmat megalázta Tordai Bence az oktatási vitanapon a Parlamentben, amikor azt állította: „Egyre több szülő ismeri fel, hogy az iskola, ahova beküldi a gyerekét, az sokkal rosszabb állapotban adja neki vissza." A Párbeszéd Magyarországért nevű törpepárt társelnöke ezzel az általánosító és bármilyen ténybeli alapot nélkülöző kijelentésével azoknak a tanároknak a munkáját becsmérelte, akiknek a bérköveteléseit kormányellenes utcai tiltakozásokra használja fel a Gyurcsány vezette baloldal, a soraiban Tordai Bencével.


Saját diákjai minősítették le Tordait


Különös sajátossága a baloldali politikus tanárszidalmazásának az a tény, hogy korábban ő is tanított, és a diákjainak a többsége lesújtó véleményt fogalmazott meg róla. Tordai Bence nyolc éven át oktatott kutatásmódszertant és társadalomtörténetet a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a mai Metropolitan Egyetemen. A hallgatók a Mark my Professor oldalon értékelhették a tanárokat, köztük Tordait is, akiről többek azt írták, hogy borzasztó az előadásmódja, „monoton, érthetetlen, rengeteg idegen kifejezést használ." Egy értékelő úgy fogalmazott: „A hallgatóság az elején aktív volt, a végére szinte elfogytunk, csak a kitartóak bírták szusszal, nem túl izgi."

Egy másik hallgató kommentje szerint a vizsgakövetelményeket (esszétémák) az első vizsga előtt 3-4 nappal tette közzé. „Viszont a vizsgán elnéző és elég ritkán buktat, kriminálisan lassan javít."

Volt, aki hosszabban is kifejtette véleményét Tordairól: „Az előadások későn voltak, unalmasak, érthetetlenek. Év közben kitalálta, hogy aki tart kiselőadást, annak nem kell vizsgáznia, majd meggondolta magát. Végül mikor már nem jár be az ember, kiderül, hogy mégis lehet kiselőadást tartani... De akkor már késő. Így jön a vizsga, amit lehetetlen teljesíteni, bukta a tárgy... Nem ajánlom senkinek...Szerintem Bence sem tudta, miről kéne előadásokat tartania..."

Volt olyan is, aki egyszerűen csak „felejthető figuraként" említi.

Ezek után nem meglepő, hogy a szavazó diákok 2,6-os átlagra értékelték Tordai oktatói munkásságát 2013 és 2016 között. Az előadásmódjára kapta a legkritikusabb osztályzatot, mindösszesen 2,18 pontot.

Fotó: Facebook

„Fő tevékenysége a provokáció"

Politikusként a támadó, harcias, szabadszájú felszólalásairól és provokatív akcióiról vált ismertté. Már 2019-ben szóvá tette Tordai vállalhatatlan parlamenti viselkedését Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Úgy fogalmazott: „Az úgynevezett Tordai Bence parlamenti főtevékenysége a folyamatos provokáció. Az ülésteremben, a liftben, a folyosón, mindenhol. Sértő, gyalázkodó fél mondatokkal, fenyegető megjegyzésekkel vegzálja nap mint nap a kormánypárti képviselőket."

Emlékezetes azt a jelenet is, amikor 2019. március 15-én a Parlament bejáratánál Tordai kockás ingben odasétált a zászlófelvonásra készülő Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök mögé, és provokálni próbálta őket. Sikertelenül.

Popovicsot és Alinskyt is használni kell

Az agresszív, provokatív stílus nem véletlen, Tordai tudatosan alkalmazza ezeket a módszereket, amit közvetve beismert egy 2019. januári interjúban. A Mandiner újságírója a beszélgetés során feltette neki a kérdést: „Szrgya Popovics vagy Saul Alinsky?" mire a Párbeszéd politikusa azt felelte: „Inkább az előbbi, mert az megvan a könyvespolcon. De nem tudom, mi a tartalmi különbség a kettő között."

Az újságíró közbevetésére, hogy „Alinsky ismertebb és radikálisabb", Tordai úgy folytatta: "Nyilván ismerjük ezeket a könyveket és megközelítéseket, és használni kell őket."

Ismert, hogy a két említett név a szélsőbaloldal népszerű ideológusa, akik konkrét gyakorlati módszereket is kidolgoztak arra, hogyan lehet a társadalmakat szétzilálni, felforgatni, destabilizálni. A néhai Alinsky harci kiáltványa, a radikálisok 12 szabálya, illetve napjaink egyik hivatásos „bajkeverőjének", Popovicsnak Útmutató a forradalomhoz című könyve a fentiek szerint Tordaiék számára is iránymutató.

Darabokra törte a szögletzászlót a kapus fején egy szurkoló, mentő vitte el - Videó
Előbb a nézőtéren, majd a pályán szakadt el a cérna, a bíró félbeszakította a mérkőzést.
Éles fegyverrel lövöldözött egy szlovák férfi Keszthelyen
A 35 éves férfi egy parkolóban sütötte el a lőfegyverét többször.
Hét gyerek életét tette pokollá egy jászladányi nevelőszülő
Válogatott módszerekkel bántalmazta a rábízott óvodás és iskolás gyerekeket a nő. 
Kegyetlenül megvert két rendőrt egy szlovák férfi Miskolcon
Az egyik rendőrt páros lábbal fejbe is rúgta az agresszív férfi.
Nagyon-nagyon fáj, így beszélt Zalatnay Sarolta egykori szerelméről, Csapó Gáborról
Az énekesnő a hétfői Mokkában emlékezett meg egykori szerelméről, a 72 éves korában meghalt olimpiai bajnok vízilabd...
Ezrek az utcákon a szigorítások miatt
Összecsaptak a rendőrökkel, véres utcai verekedésekké alakultak a kínai tüntetések több nagyvárosban is. Az emberek ...
Órákig lógtak a lezuhant kisrepülőben
30 méter magasan egy magasfeszültségű pózna acélszerkezetébe szorult egy kisrepülő Washington közelében. A gépen ket...
Nem talált parkolóhelyet, ezért brutálisan megvert egy pár hetes kismamát
A férfi ügyében most hozott ítéletet a bíróság.
Tömeg volt a kivilágított meseházaknál
Elözönlötték az emberek a csákánydoroszlói meseházat, amit idén is látványos karácsonyi dekorációval díszítettek fel...
Mesehősökkel is utazhatnak Miskolcon
Kívülről mézeskalácsra hasonlít, belül pedig a Szépség és a Szörnyeteg mese szereplői vannak elhelyezve az utastérbe...
Itt van a brazilok óriási bombagólja Svájc ellen - videó
Ezt gondolja kieséséről a Sztárban sztár leszek! versenyzője
Elképesztően széles gamermonitort mutogat az MSI
Sokan támadják Istenes Bencét a Csobot Adélnak szánt vicce miatt
200 milliárd forint értékű aranyat raboltak el egy hajóról