
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg
Alig egy hónapja a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy szintet lépett a migránscsempészek agressziója a déli határnál. Egy, a Délvidéken működő afgán embercsempész-bűnbanda megfélemlítő videókat kezdett elhelyezni a közösségi médiában. Magukat egyszerűen „killer group” (gyilkos csoport) néven emlegetik, és pisztolyt formáló öklöt mutatnak, valamint a nyak elmetszését imitáló mozdulatokat hajtanak végre a felvételeken. Addigra a helyzet a déli határ közelében egyébként is pattanásig feszült, ugyanis nemrég az embercsempészek már fegyvert is használtak a szerb rendőrök ellen.
A napokban egy új fejlemény vált beszédtémává az eddig egymással is versengő embercsempészbandák köreiben. A Magyar Nemzet helyi informátorai szerint zajlik a tálib hatalomátvétel a döntően afgán migránscsempészek felett. Az afgán kormánykörök pénzügyi és egyéb lehetőségeket azonosítottak az embercsempészetben, és azt is felismerték, hogy az egymás ellen is agressziót alkalmazó bandák felett aránylag könnyen átvehetik az irányítást.
Üzenet érkezett tehát Afganisztánból, amely a belharcok megszüntetését, az egységes parancsuralmi működés bevezetését célozza. Ennek érdekében „az anyaország” hajlandó átmeneti pénzügyi segítséget is nyújtani, az érkező források pedig egyaránt szolgálhatják a helyi hatóságok erre hajlandó tagjainak korrumpálását, illetve a további fegyverbeszerzést.

A fotó illusztráció
A tervek szerint ha a belső leszámolások véget érnek, akkor az addig ezek által okozott, több százezer euróra (!) becsült veszteségek komoly további haszonnal kecsegtetnek.
A migránscsempészek arról is beszámoltak, hogy szeptember közepe óta megváltoztak az afganisztáni pénzváltók addig laza letétkezelési szabályai. Ezen a területen pár hete már nincsenek független vállalkozások, csak a kijelölt pénzváltóknál lehet pénzeket letétbe helyezni, azaz a pénzküldés központi ellenőrzés alá került. Mindezt azonnal megérezték az észak-szerbiai működési területükön a migránsbandák is. Soraikban az is beszédtéma, hogy Afganisztánból a „papírok”, tehát az úti okmányok gyártása terén is még több segítséget remélhetnek a tálib „hatalomátvételt” követően.
Nem kérdés tehát, hogy a korábban a közösségi médiában fenyegetőző embercsempészek hamarosan még erősebbek, még fegyelmezettebbek, még inkább militarizált működésűek lesznek.
Az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően, alig két és fél év elmúltával a radikálisok az afgán embercsempészbandákat is ellenőrzésük alá vonhatják. A következmények immár Magyarország határainál is érezhetők.

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet