
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
Oberlienz és Innervillgraten települést csak az hagyhatja el szerdától, aki negatív koronavírusteszttel rendelkezik, illetve igazolni tudja a teljes immunitást, tehát vagy már beoltották, vagy átesett a betegségen.
A rendelkezés augusztus 24-éig lesz érvényben.
A romló járványügyi adatok miatt Kelet-Tirol egészére biztonsági óvintézkedéseket jelentettek be: szerdától a száz fő feletti rendezvények nem tarthatók meg, a két említett gócponton pedig ez a szabályozás már 50 fő felett életbe lép, és szeptember elsejéig érvényben is marad.
A regionális rendelet értelmében újra kötelező lesz az FFP2-es maszkok viselése kültéri és beltéri rendezvényeken egyaránt, valamint a kereskedelmi egységekben.
Kelet-Tirolban a hét napra és százezer lakosra vetített megbetegedési átlag jelenleg 332. A tartomány azon szövetségi rendelethez igazodva hozta meg a szigorító lépéseket, amely kimondja, ha egy település eléri a 300-as megbetegedési átlagot, óvintézkedéseket köteles bevezetni a járvány megfékezésére.
Ausztriában az elmúlt 24 órában 450 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 663 532 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma 162, intenzív kezelésre 38-an szorulnak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon senki nem halt bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 750 maradt. A betegségből felgyógyultak száma 646 485.
MTI/Címlapfotó/Facebook/üdülés Ausztriában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén