
Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat
Russel Brand összetörte a szívét egy házasodni készülő párnak, miután ő lett az új tulajdonosa annak a vendéglőnek, ahol az esküvőjüket akarták tartani. A negyvenkét éves humorista, színész és harmincnégy éves felesége nemrég vettek meg egy brit vendéglőt, a Koronát. Állítólag, miután Brand átvette a hely vezetését, lemondott minden foglalást, amit az előző tulaj eddig szervezett.
Stephanie Wareham és Stephen Hare májusra foglaltak időpontot esküvőjükre, és egy 1,400 fontos (600,000 forint) foglalót is fizettek. Ezt az összeget ugyan visszakapták Brandtől, de legalább 1,500 fontot elvesztettek egyéb foglalások miatt.
A pár azt nyilatkozta, hogy sosem hitték volna, hogy az a mondat hagyja el a szájukat, hogy „Russel Brand lemondta az esküvőnket". Hozzátették, hogy egészen szomorú a tény, hogy Brand két esküvőjét is élvezhette már, és ennek ellenére őket megfosztja attól, hogy a sajátjukat megtarthassák. Azzal folytatták, hogy az ember azt hinné, hogy a humoristának van elég pénze, hogy rendesen kompenzálja azokat a párokat, akiknek csalódást okozott.

A vendéglő küldött nekik egy e-mailt, amelyben bocsánatot kérnek a lemondásért, de a pár komolyabb kompenzációt vár a tehetős férfitől.
Brand 2015-ben azt nyilatkozta, hogy ő egy egyenlőségre törekvő forradalom tagja. Ennek ellenére az évek során körülbelül tizenöt millió fontos (kb. 6,5 milliárd forint) vagyonra tett szert a különböző üzleti befektetései és luxusingatlanjai által – írja a Daily Mail.
Címlapfotó: instagram.com/russelbrand

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)


