A szigorúbb büntetőpolitika a pedofília elleni harc kulcsa

A több mint tízévnyi polgári kormányzás idején több száz, a gyermekekre és a társadalomra veszélyes személyt sikerült elszeparálni a társadalomtól a pedofília elleni hathatósabb fellépés eredményként. A 2010 után bevezetett szigorúbb jogszabályok a korábbiak­kal ellentétben nem a bűncselekményt elkövető, hanem az áldozat pártját fogják.

Egyértelműen a szigorúbb büntetőjogi szabályoknak és a hatékonyabb gyermekvédelmi rendszernek köszönhető az, hogy több száz pedofil bűnelkövetőt sikerült rács mögé küldeni – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint ezek az emberek korábban is pedofilok voltak, de a korábbi jogszabályok – 2010 előtt – nem tették azt lehetővé, hogy börtönbe kerüljenek. 

Akkor összesen 81 embert sikerült börtönbe juttatni, most már 663-an ülnek pedofil-bűncselekmény miatt a börtönökben. Az akkori szabályok nem védték kellőképpen a gyermekeket, túlságosan az elkövetők pártján voltak, a mostani jogszabályok viszont az áldozatok pártján állnak, és az elkövetőket ezért tudják a bíróságok hosszú időre börtönbe juttatni

– emelte ki a politikus.

Rétvári Bence emlékeztetett, a pedofília elleni hangsúlyos fellépés egyik bástyája a 2012-ben bevezetett új Btk., amely az Európai Unió legszigorúbb büntető törvénykönyve.

A minősített esetek körét bővítettük, hogy akik ilyet követnek el, azok súlyosabb büntetést kapjanak. Emellett önálló tényállásként jelent meg a törvénycsomagban a gyermekpornográfia, illetve számos bűncselekmény esetében kitoltuk az elévülés határidejét

– tette hozzá Rétvári Bence, majd megerősítette, hogy a bíróságok azon személyek ellen is különösen erős szankciókat alkalmazhatnak, akik a nevelésükre, gondozásukra bízott, nekik kiszolgáltatott gyermekek sérelmére követnek el bűncselekményeket.

A pedofilok szabadulás utáni életével és a gyermekekkel szembeni visszaélések megismétlődésének megelőzésével kapcsolatban a miniszterhelyettes elmondta: az ilyen bűncselekményekért elítélteket eltiltják a gyermekekkel kapcsolatos munkaköröktől, illetve létrehoztak egy nyilvántartást, hogyha bármilyen szülőnek gyanúja merül fel valakivel kapcsolatban, azt ellenőrizheti.

A mindenki számára, az ügyfélkapun keresztül elérhető, ingyenes szolgáltatást már több mint tízezer alkalommal vették igénybe

– tette hozzá az államtitkár. 

A fotó illusztráció: Shutterstock

A szociális és gyermekvédelmi kiadásokra fordított idei összeg a négyszerese a 2010-esnek, míg a gyermekvédelmi intézmények működtetésére több mint háromszorosát fordítjuk, mint a Gyurcsány-kormány tette, vagyis összesen 1300 milliárd forint jut ezekre a feladatokra – ezt már a Belügyminisztérium sajtóosztálya közölte a lap kérdésére.

Mint felidézték, a Gyurcsány-kormány egykori ámokfutása a gyermekvédelmi intézményeket sem kímélte: a gyermekvédelmi intézmények ­forrásait tíz százalékkal csökkentették, 13 milliárd forintot vontak el tőlük. A gyermekvédelmi rendszerbe sok ok ­miatt kerülhet egy gyermek szülők elvesztése vagy alkalmatlansága, anyagi ellehetetlenülés, de a legfontosabb cél, hogy csak végső esetben kelljen valakit kiemelni a családból. Így a foglalkoztatás és a családtámogatások növelése közvetetten is hozzájárul a veszélyeztetett gyermekek védelméhez.

Az EU országai közül 2010 óta hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben a gyermekszegénység. A minisztérium arra is emlékeztetett, hogy a most gyermekvédelemről beszélő baloldal az elmúlt években soha nem támogatta a gyermekek védelmét. Nem támogatták sem a gyermekvédelmi források növelését, sem a gyermekvédelmi törvényt, ahogyan a gyermekvédelmi népszavazásból sem kértek.

Nem támogatták a pedofilellenes törvényt és a gyermekek elleni bűncselekményekre kiemelten sújtó büntető törvénykönyvet sem. Érdektelenek voltak a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését illetően, és nem támogatták a pedofil-nyilvántartás létrehozatalát sem, összegezték, megjegyezve, hogy Brüsszel is hasonlóképp áll a gyermekeink védelméhez: jelenleg 12 milliárd forint gyermekvédelemre tervezett forrást tart vissza Magyarországtól.

Nem bocsátható feltételes szabadságra a volt igazgató

Nem bocsátották feltételes szabadságra a bicskei gyermekotthon korábbi pedofil igazgatóját – adta hírül közleményében a Fővárosi Törvényszék. Leszögezték: a végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges. Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, V. János huszonhat éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója. A Demszky Gábor vezette főváros 1990-től 2010-ig, húsz éven át tartotta folyamatosan a gyermekotthon élén, amelynek ebben az időszakban a fenntartója volt. Az igazgató által elkövetett szexuális visszaélések idején két fiatal fiú ezek kezdetekor még nem múlt el 12 éves, három kamaszfiú sértettel 14 éves kora előtt lépett szexuális kapcsolatba. Ezenfelül a férfi több, 18 év alatti fiúval szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett. Az ügyben a Győri Ítélőtábla másodfokú döntésével a folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és annak kísérlete bűntettet folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és annak kísérlete bűntettre változtatta, egyebekben helybenhagyta az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék 2018-ban hozott határozatát. Így V. Jánost végül 2019-ben nyolc év börtönre ítélték jogerősen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. Az ítélet szerint a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon lett volna feltételesen szabadságra bocsátható.

2024. március 01. 14:17
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Fejbe lőtte magát egy férfi Törökbálinton, durva részletek derültek ki
Másfél órán át próbálták kihozni a férfit, aki végül fejbe lőtte magát, nem halt meg, mentőhelikopterrel vitték kórh...
Leszakadt egy lépcsőház egy budapesti társasházban, újabb részletek derültek ki
Az ablakon át mentettek ki egy 75 éves nőt az otthonából a tűzoltók reggel Budapesten, a 15. kerületben, miután kigy...
Megszűnik a csapadék, de sűrű köd képződik foltokban
időjárás-jelentés, 2025. április 18., péntek
Tények Plusz adás, 2025. április 18., péntek
CSAK AZ IGAZSÁG SZÁMÍT! - Nem érdekli őket a pénz, csakhogy megbűnhődjön a gyilkos. Megszólaltak Till Tamás szülei. ...
family
Nem adom fel!
Lemondott az életről, beletörődött abba, hogy belehal a túlsúlyba. Kiss Géza nemrég még mozdulni is alig tudott, 350...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.