
Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A képek tanúsága szerint az agresszív csoportok fenyegetőleg, a támadóeszközeiket is bevetve nyomulnak előre, komolyabb kihívások elé állítva a határvadász egységeket.
Jól szervezett akcióról van szó, ami abból is látható, hogy a létrákkal, csapszegvágókkal, valamint hegesztőtrafókkal is felszerelt illegális bevándorlók a határkerítés különböző pontjain egyszerre, a hatóságok figyelmét is megosztva kísérlik meg az átkelést.
Az embercsempész bandák nem is titkolják, hogy min ügyködnek, hiszen például a TikTokra feltöltött videóikon még szinte kérkednek is annak bemutatásával, hogy miként juttatják be hazánk területére az illegális migránsokat.
Az egyebek mellett a 400-59, valamint a Killer Group címkékkel ellátott videóikban félelemkeltő módon, kihívóan menetelnek a láthatóan más földrészekről és idegen kultúrákból érkező határsértők, akik a többi között olyan felvételeken is láthatók, amelyeken marihuánának látszó dohányterméket fogyasztanak, vagy éppen a magyar rendőrséget becsmérlik.

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst

Hidvéghi Balázs: 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta

Balatoni Katalin szerint nagy küzdelem volt a pedagógusok béremelése

Bejött, amire mindenki számított: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába

Orbán Viktor: Alakul a csapat