
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Az egyik utas az American Airlines egyik járatán tartott a texasi Dallas Fort Worthból az észak-karolinai Charlotte-ba, amikor a levegőben váratlanul idegösszeomlása volt, ezért ki akart ugrani a gépből, ennek érdekében pedig nekiesett az ezt megakadályozni próbáló személyzetnek, rúgta és harapta őket - írta meg az Unilad.
A légiutas kísérőknek végül sikerült megakadályozniuk, hogy az őrjöngő nő kinyissa a repülőgép ajtaját, ennek érdekében viszont egy székhez kötözték, és a száját is be kellett ragasztani. Az egyik utas felvételt készített minderről, és sokan kifogásolták a dolgozók módszerét. Az American Airlines közleményében úgy nyilatkozott a helyzettel kapcsolatban, hogy a tomboló nőt a többi utas és legénység biztonsága érdekében tartották vissza.
Címlapfotó: tiktok.com/lol.ariee

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit