
Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak
A minap egy mérges skorpiót talált egy nő az eper között, amit egy budapesti boltban vásárolt. Csak otthon vette észre a veszélyes állatot, végül szakember szállította el. Most egy kísértetiesen hasonló eset történt Angliában.
Jan Giovinazzo szokásos heti bevásárlást végezte az egyik epsomi üzletben, mikor úgy döntött, vesz egy kis gyümölcsöt is. Elefántcsontpartról származó banánt tett a kosarába, majd hazavitte – számolt be kedden a Metro.
A 71 éves nyugdíjas otthon, mikor meg akarta hámozni, észrevette, hogy van rajta valami szokatlan. Egy kicsi béka volt, ami több mint ötezer kilométert utazott, hogy végül az idős brit nő mosogatójában landoljon.
Jan Giovinazzo elmondás szerint, banánvásárláskor mindig megnézi, nincs-e pók a gyümölcsön, erre azonban ő sem számított.
A nő ahelyett, hogy ijedtében kárt tett volna a kis hüllőben, gondoskodott róla. Látta, hogy a hosszú út nagyon megviselte, ezért egész éjjel a radiátor mellett tartotta, így az állatnak sikerült túlélnie.
Mivel egy Angliában nem őshonos fajról van szó, nem lehetett csak úgy kiengedni a szabadba, ezért szakemberek gyűjtötték be a nyugdíjastól.
Kapcsolódó tartalom:

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón