
Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának
A tájékoztatás szerint ennek részeként az orosz vállalat alvállalkozója, a Duna Aszfalt Kft. megkezdte az előkészületeket a talaj kitermelésére a leendő 6-os blokk munkagödréből. Egy másik alvállalkozó, a Bauer Magyarország Kft. pedig hozzáfogott a talajszilárdítási munkálatok előkészületeihez, illetve folytatja a résfal építését.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a kivitelezési szakasz azután vette kezdetét, hogy a magyar és az orosz fél képviselői 2023. augusztus 18-án aláírták a két új atomerőművi blokk létesítéséről szóló szerződés módosítását, majd ezt követően a megrendelő Paks II. Atomerőmű Zrt. kiadta a fővállalkozónak a hivatalos értesítést arról, hogy a projekt a második szakaszba, a kivitelezés szakaszába lépett.
Ismertetik: a leendő 6-os blokk munkagödréből a föld kitermelése mínusz 5 méteres szintig hatalmas munkafolyamat. A munkagödör négy futballpálya területének megfelelő méretű, és mintegy 1 millió köbméter földet kell kitermelni, elszállítani. A tervek szerint a 6-os blokk területén ez a munka az ősz vége előtt befejeződik.

A fotó illusztráció: Facebook/Paks II. Atomerőmű Zrt.
A Roszatom kiemeli: a kivitelezés megkezdésére kapott engedély lehetővé teszi az atomerőművi főberendezések gyártásának elindítását mind az orosz vállalatoknál, mind pedig a Roszatom partnervállalatainál.
Az Atomsztrojekszport vállalat augusztus 21-én utasítást adott az érintett üzemeknek, hogy kezdjék meg a Paks II. Atomerőmű érintett berendezéseinek legyártását.
A közleményben utalnak arra, hogy a Paks II. Atomerőmű projekt kivitelezési szakaszba lépése lehetővé teszi az összes fő építmény létesítésének megkezdését. Ez jelentős létszám-, gép- és eszközbővítést igényel, mivel a projekten végzett munka intenzitása folyamatosan növekszik.
A Paks II. Atomerőmű projektben való részvétel iránt nagy az érdeklődés mind a magyar, mind egyéb európai, valamint harmadik országbeli cégek részéről - emelték ki.
Ennek eredményeként a magyar gazdaság nemcsak egy újabb megbízható villamosenergia-termelési forrást kap, hanem a projekt többszöröző hatásának köszönhetően jelentős adóbevételekhez jut az ország, új munkahelyek létesülnek. Csak az atomerőmű építése önmagában mintegy 10 ezer munkahelyet jelent, emellett az orosz ipar is jelentős megrendelésekhez jut - írta közleményében a Roszatom.

Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Eddig sosem látott videó került ki az internetre a verekedő Magyar Péterről

Orbán Balázs szerint a végén csak kiderült az igazság

Orbán Balázs: Magyar Péter is pontosan tudta, hogy a brüsszeli főnökei g*ci nagy háborúra készülnek

Deák Dániel leleplezte a Tisza Pártot – őket képviselik valójában

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Orbán Viktor: Azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel