A "részeg disznó" új értelmet nyer: az állatok is szeretik az alkoholt

Nem az ember az egyetlen "piakedvelő" faj a Földön - a kutatások azt mutatják, hogy rengeteg állat is szomjazik az alkoholra – sőt, egy fajnak közülük vannak részeg állapotban elkövetett egyéjszakás kalandjai is.

A kutatásban résztvevő brit Eggheads doktor szerint valószínűleg a legtöbb állat kedveli az alkoholt, köztük a lassú lorisok és a pókmajmok is, "akik" cukros gyümölcsökkel és nektárral lakmároznak, amelyek rendszeresen lerészegítik őket.

Ahogy Anna Bowland, a brit Exeteri Egyetem kutatója elmondta, az etanol meglehetősen gyakori a természetben.

Egyre több a bizonyíték arra, hogy nem csak az emberek isznak

- tette hozzá.

Az egyetem által közzétett bizonyítékok azt mutatják, hogy sok állatfaj szervezete fejlődött úgy, hogy elviselje az alkoholt, és ezáltal több kalóriához jusson a bódító falatok elfogyasztásából.

Egyes fajok jobban bírják az alkoholt, míg mások kevésbé tudják kezelni annak hatásait.

Fotó: Ázsiai lódarázs/Shutterstock

Bowland azonban hozzátette, hogy a részegség nem előnyös olyan környezetben, ahol az ember a túlélésért küzd.

Az állatvilág legnagyobb ivói a tanulmány szerint a rovarok a gyümölcslegyek etanolban gazdag ételekbe rakják le tojásaikat, hogy megvédjék őket a parazitáktól.

A hím gyümölcslegyek alkoholhoz fordulnak, ha a párjuk elutasítja őket, míg a közeli rokon fajok nőstényei kevésbé válogatósak a párjukat tekintve, és több hímmel létesítenek kapcsolatot az alkoholos falatok nedveinek fogyasztása után.

A hónap elején pedig a Tel Avivi Egyetem Eran Levin vezette kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy az ázsiai lódarázs lehet az egyetlen olyan állat, amely korlátlan mennyiségű alkoholt képes elfogyasztani anélkül, hogy káros hatásokat szenvedne el, ami még félelmetesebbé teszi az agresszív szárnyas gyilkosokat.

A tanulmány szerzője, Sophia Bouchebti elmondta, hogy akár 80 százalékos etanolos oldatot is lenyelhetnek anélkül, hogy bármilyen negatív hatással lenne egészségükre vagy viselkedésükre.

Eza tény megdöbbentő annak fényében, hogy a legtöbb állatra már 4 százalék feletti etanol-koncentráció is káros.

Címlapfotó: Shutterstock

2024. november 01. 19:47
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...