
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A felháborító eset múlt kedden történt Amerikában, egy Oregonból Las Vegasba tartó járaton.
Tiffany Brooks hathónapos mostohakislányával utazott, ám az utazás pokoli fordulatot vett, amikor a kislány sírni kezdett.
Miután Brooks nem tudta lecsitítani a kicsit, teljesen elvesztette a fejét, és tettlegessé vált.
Az utasok beszámolója szerint először vadul rázni kezdte a gyermeket, majd a fejét hozzá csapta az üléshez és a gép oldalának. Több utas állítása szerint az ezek után még inkább síró csecsemő fejére egy plédet terített.
Az agresszív nevelőanya nem úszta meg, amit tett. A földet érés után letartóztatták, és hamarosan egy fogdában találta magát. Később óvadék ellenében szabadlábra helyezték, a kisbabát a hatóságok elvették tőle, jelenleg gyermekvédelmi felügyelet alatt van a pici.
Tiffany Brooks-nak augusztus 10-én kell majd bíróság elé állnia, gyermekbántalmazás miatt fog felelni – írta meg a Crime Online

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott