
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
Az újdonsült szülők kedden a Ryanair Tel Avivból Brüsszelbe tartó járatára szerettek volna felszállni, amikor a becsekkolásnál szembesültek azzal a ténnyel, hogy csecsemőkorú gyermekük számára az utazás nem ingyenes. Egyéb közlekedési eszközök esetében általában több éves korig nem kell fizetni a gyerekek utaztatásáért, azonban a repülőgép társaságoknál 14 napnál idősebb gyermek esetében már ugyanúgy meg kell venni neki a jegyet.
A belga útlevéllel rendelkező szülők ezt szinte kikérték maguknak, így az útlevél-ellenőrzés közben inkább a babakocsiban hagyták gyermeküket,és nélküle próbáltak felszállni a hamarosan induló járatra. A repülőtér munkatársai mindezt még időben észrevették, és felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, akik az utolsó pillanatban megakadályozták, hogy a szülők elrepüljenek, majd kihallgatásra vitték őket – írta meg a LadBible.
A címlapfotó illusztráció

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát