A Pentagon szerint az oroszok átcsoportosítanak, nem visszavonulnak

Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériuma szerint az oroszok már a kezdetektől félrevezették a világot az Ukrajnával kapcsolatos szándékaikat illetően.

2022. március 30. 07:22

"Az elmúlt egy-két napban vonultak-e ki orosz csapatok Kijevből? Kis számban úgy gondoljuk, hogy igen. De úgy véljük, hogy ez egy átcsoportosítás, nem pedig valódi visszavonulás, és mindannyiunknak arra kell felkészülnünk, hogy egy nagyobb offenzíva indulhat meg Ukrajna más területei ellen” közölte John F. Kirby, a Pentagon sajtótitkára.

"Láthattuk, hogy Oroszország már egy hónapja próbálja ezt a háborúját a hazai közönségének 'a Donbasz felszabadításaként' eladni. Az elmúlt egy év során és az orosz inváziót megelőzően felerősödött retorika azonban azt mutatta, hogy a Kreml valódi szándéka a demokratikusan megválasztott kormány megdöntése és Ukrajna nagy részeinek megszállása vagy annektálása volt” – mondta Kirby.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője a hadműveletekről is szót ejtett: "Most úgy gondoljuk, hogy a keleti hadszíntérre fognak összpontosítani. Északon megrekedtek, és az első napokban délen sikereket felmutató támadásuk – itt valóban sikerült előrenyomulniuk – most kifulladt.”

Fotó: U.S. Department of Defense

Az oroszok hiába vonulnak ki Kijev térségéből, Kirby szerint a környék így sem tekinthető biztonságosnak. Az ukrán főváros továbbra is veszélyben van a folyamatos orosz agresszió miatt. 

„Oroszország nem érte el azt a célját, hogy elfoglalja Kijevet. Elbukott azon célkitűzésében, hogy leigázza Ukrajnát. De még mindig kegyetlen rombolást tudnak végezni az országban, így Kijevben is. Ezt még ma is látjuk a főváros elleni folyamatos légicsapásokban. Túl korai lenne megítélni, hogy milyen lépésekre képes még a Kreml. Semmiféle csűrés csavarás nem tudja elfedtetni azt, aminek a világ az elmúlt hónapban tanúja volt – és ez az ukrán fegyveres erők és az ukrán nép bátorsága, valamint katonai ereje, amely többnek bizonyult, mint amire Oroszország számított az indokolatlan és igazolhatatlan inváziója során" - közölte Kirby.

A szóvivő szerint a katonai bátorság hátterében az ukránok évekig tartó kiképzése áll, amelyet az Egyesült Államok, illetve a többi szövetséges és partnerország nyújtott számukra, valamint az a folyamatos anyagi támogatás, amit továbbra is kapni fog tőlük Ukrajna.

Előkerült, szemeteszsákban találták meg M. Beáta holttestét
A magyar nő holttestére egy elhagyatott benzinkúton találtak rá.
Rájuk nyitottak szex közben, sokkot kaptak - videóval
Van, aki sosem mert beszélni róla, traumaként, sokkhatásként élte meg, hogy kiskorában látta szeretkezni a szüleit.
Árpa Attila kalandvágyból lesz A Nagy Ő
Idén újra megnyílik a Bachelor - A Nagy Ő rezidenciája, ahol ezúttal Árpa Attila keresi szíve választottját. A TV2 p...
Versenypályának nézték az M0-ást, vérlázító ámokfutást rendeztek
A két "versenyző" óriási tempóval szlalomozott az autók között.
Így vágta szájba az óriási kő a notórius kocsifeltörőt - videó
Arcon ütötte a visszapattanó kő a kocsifeltörőt – a XVIII. kerületi rendőrök elfogták. Több járművet is ellopott és ...
Tények Plusz teljes adás 2022. május 25., szerda
MEGTORLÁSTÓL RETTEG - exkluzív interjút adott az az édesanya, akit vert és prostitúcióra kényszerített 17 éves barát...
Átvette bizonyítványát, majd gyilkosság miatt letartóztatták
A fiatal érettségi bizonyítványa átvétele után nem sokkal követte el szörnyű tettét.
Tények teljes adás 2022. május 25., szerda
PUSZTÍTÓ - Menekültek az emberek a jégeső elől, lecsapott a májusi vihar Vas megyére. Diónagyságú jég esett, ami elv...
Orbán Viktor: A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
Tények röviden 2022. május 25., szerda
Tények röviden 2022. május 25., szerda