A Patrióta utánajárt, honnan érkezhetett Karácsony adománya

Az egyértelműen kiderült, hogy hazudott a főpolgármester - írta meg a Mandiner.

Karácsony két éve összevissza beszél arról, hogy a tavalyi miniszterelnök-jelölti kampányát pontosan miből és mennyi pénzből fizette. Márki-Zay Péter korábban elárulta a sajtónak, hogy a főpolgármester kampánya 500 millió forintba került, amit Karácsony következetesen tagadott – ezt a témát dolgozta fel a Patrióta.

A Nemzeti Információs Központ néhány napja nyilvánosságra került jelentéséből azonban egyértelműen kiderült, hogy hazudott a főpolgármester. Több mint 506 millió forint mozgott az egyesülete számláján, ráadásul az készpénzben került befizetésre. Karácsony korrupciós botrányával kapcsolatban több kérdés is felmerült. Kitől kaphatott ennyi pénzt Karácsony egyesülete? A mai világban miért volt szükség készpénzben gyűjteni támogatásokat, és aztán úgy betenni a bankba az állítólagos adományokat? Ki profitált a vesztes választási kampányból?

Bohár Dániel még mindig nem tudta megállapítani, hogy honnan érkezhetett a pénz.

Azonban az eddigi fejlemények alapján sejtéseink lehetnek.

A hazai baloldalhoz ugyanis egyetlen helyről jött pénz 2021-ben és 2022-ben kampánycélra: az amerikai baloldalról

– fogalmazott Bohár Dániel.

2023. július 05. 15:51
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family