
Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak
A romániai Vâlcea megyében a hétvégén 17 és egy 21 éves testvérpár 5 éves öccsükkel együtt lement fürdeni a helyi bányatóhoz, de az önfeledt program tragédiával végződött. Az idősebb testvérek elsőként merészkedtek a vízbe, de hamar érezték, hogy baj van, ezért kiabálni kezdtek. Kistestvérük ekkor utánuk akart menni, de a fuldoklóknak még volt annyi erejük, hogy megkérjék, maradjon távol a víztől és inkább hívjon segítséget.
A kisfiú nem sokkal később szüleikkel tért vissza a tóhoz, de akkorra már mindkét bátyja elmerült, a helyszínre riasztott hivatásos tűzoltók búvárjai pedig rövid keresés után mindkét fiatal testét megtalálták a tó mélyén. A rohammentő-szolgálat szakemberei hosszan próbálták meg újraéleszteni a két fiatalt, de nem jártak sikerrel, így még a helyszínen halottnak nyilvánították őket – írta meg a Maszol.

A fotó illusztráció
A Vâlcea megyei ktasztrófavédelmi szolgálat szóvivője, Octavian Fulger elmondta, a bányató mintegy 4 méter mély, melyben veszélyes örvények keletkezhetnek, emiatt tavaly körbe is kerítették, de a kerítést nem fejezték be, noha a helyiek szerint korábban is történt már hasonló tragédia ezen a helyen.

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón