
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az elkövetőt közúti közlekedés veszélyeztetésével halmazatban elkövetett birtokháborítás miatt 4500 euró (1,8 millió forint) pénzbüntetésre ítélték, ezenfelül két és fél évre eltiltották a vezetéstől. Az ítélet jogerős.
Az 50 éves férfi, aki a tett elkövetésekor kábítószer hatása alatt állt, a tárgyaláson megbánást tanúsított, és bocsánatot kért.
A frankfurti kerületi bírósághoz benyújtott vádirat szerint a férfi a kancellárt szállító autókonvojhoz csatlakozva jutott át a biztonsági ellenőrzőpontokon és érte el a kifutópályát, ahol kiugrott az autójából, és megölelte Scholzot, amikor a politikus éppen felszállni készült a várakozó kormánygépre.
Az ügyészek szerint a férfi kokain befolyásoltsága alatt állt, és nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy ki utazik a konvojban, amikor észrevette az autópályán. Korábbi vallomása szerint a terhelt azt hitte, hogy a konvoj egyik járművét unokatestvére vezeti, mivel rokona egy hasonló típusú autó tulajdonosa.
Scholz látszólag nyugodtan fogadta a gesztust, később pedig azt mondta, hogy nem érezte fenyegetve magát.
Christian Lang ügyész szerint a férfi nemcsak az incidenst megelőzően, de már azt követően is vezetett kábítószer befolyása alatt.
A bizarr incidens után Németországban a kancellár védelmével megbízott biztonsági szolgálatoknál vizsgálat indult.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott