
Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája
Azt írták, a gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette fizetendő adóját, a cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott. Hozzátették: a költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban a NAV nyomozói szeptember 27-én megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült.

A DatAdat Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó vállalat (A fotó illusztráció: MTI)
"A DatAdat ugyanis - a törvényi előírásokat megszegve - nem a bejegyzett székhelyén működött. A társaság vezetői telefonon sem voltak hajlandóak megmondani a társaság tényleges működési helyét. Az iratokat a NAV a DatAdat könyvelőjénél sem tudta megtekinteni, mert a megadott címen nem is volt könyvelőiroda. Végül a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak" - írták.
A NAV kiemelte: a cég szabályszerű működésének alapvető feltétele az, hogy a székhelyén elérhető legyen, illetve az iratokat az adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen őrizze. Tudatták azt is, jelenleg még tart a nyomozás, a DatAdat lefoglalt könyvelési anyagának vizsgálata folyamatban van. A NAV összegzése szerint az eddigi vizsgálat mérlege "jogszabálysértések, a nyomozás akadályozása, valótlan nyilatkozatok és a gyanú szerint eltitkolt bevételek".
Forrás: MTI

Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája

A Tisza célkeresztjében a Mol: brutális lépésre készülnek Magyar Péterék

Szívmelengető pillanatokból sem volt hiány Orbán Viktor kaposvári gyűlésén + videó

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a Molt, hogy váljon le az orosz olajról

Orbán Viktor érdekes húzása Kaposváron – az elemző szerint ez sokat elárul arról, melyik félnek jobbak a számai

Ordító különbségek: drónfotókból kiderül, mennyien voltak kíváncsiak Orbán Viktor és Magyar Péter országjárására

Lemosta Magyar Pétert az Orbán Viktorra kíváncsi tömeg Kaposváron

A csendes többség egyre inkább erősebbnek tűnik

Mi lettünk a békés többség, és mi leszünk a győztes többség!

Kocsis Máté: Parádés, Peti vagdalkozik!

Orbán Viktor: Ma is többen voltunk + fotó

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"