
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A norvég család éppen meglátogatta a nagymamát, aki megkérte fiát, hogy fésülje át a kertet elveszett fülbevalója után - írta meg a Dagbladet nevű lap.
Mivel a nagymama már egy ideje nem találta az ékszert, fia és unokája fémdetektorral kezdte el a kert átkutatását.
A műszer azonban hirtelen erősen sípolni kezdett, ami felkeltette az apuka a kíváncsiságát.
Ezt követően a férfi fogta az ásót és 20-30 centi ásás után rátalált egy régi fémtárgyra, aminek a képét feltöltötte a fémdetektor használók csoportjába.
Az érdekes tárgyra felfigyelt egy régész, aki a helyszínre utazott, hogy megvizsgálja a leletet.
Végül kiderült, hogy egy viking kori tárggyal van dolguk. Az eszközt egy tál alakú csatként azonosították, amivel egykor a női kosztümruhát tartották fel.

Kép: Vestfold és Telemark megyei önkormányzat

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között