
Menczer Tamás: a magyar energiabiztonságot megvédjük, a rezsicsökkentést és a védett árat fenntartjuk!
Nicolas Bay, az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport francia alelnöke és Jorge Buxadé Villalba, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció spanyol tagja erről pénteken beszélt újságíróknak Budapesten, miután a LIBE-bizottság delegációja három napos látogatáson vett részt Magyarországon.
Nicolas Bay kijelentette: a Magyarország elleni eljárás nem a 7. cikkely keretében történik, hanem olyan egy "koncepciós perről" van szó, amelyet az Európai Parlament azért kezdeményezett, hogy megtámadja a magyar kormányt.
A politikus szerint a delegáció három napos magyarországi látogatásán meghallgatott emberek - politikusok, civilek, bírák és még sokan mások - háromnegyede a magyar ellenzékhez köthető, így nem képviseli megfelelően a magyar társadalmat. Szerinte három nap alatt egyetlen egy konkrét példát sem tudtak adni, hogy hogyan sérült a jogállam Magyarországon.
Megjegyezte: az ellenzéki előválasztás ugyanakkor azt jelzi, hogy élő és egészséges a demokrácia Magyarországon. Mint mondta, nagyon sok kritikát hallottak, többek közt azt, hogy a magyar kormány nem fogadja el a kötelező migránskvótákat vagy hogy olyan törvényt alkotott, amely védi a családot és a gyermekeket az LMBTQ-propagandától.
Hangsúlyozta: találkoztak a Kúria bíráival, Varga Judit igazságügyi és Pintér Sándor belügyminiszterrel is, ami bebizonyította számukra, hogy Magyarország rendesen működő demokrácia, ahol az igazságszolgáltatás független. Leszögezte: a politikai támadások az EU-intézmények részéről Magyarország ellen zaklatások, amelyeknek meg kell most már szűnnie.
Jorge Buxadé Villalba a látogatás konklúzióját úgy vonta meg: bebizonyosodott, hogy Magyarországon tökéletesen működő demokrácia van, amely még más tagállamokhoz képest is sokkal inkább jól működik.
Szerinte a baloldali és a liberális pártoknak - beleértve a Néppártot is -egyetlen érdeke, hogy arra használják fel az uniós intézményi kereteket, hogy legyőzzék a magyar kormányt, a Fideszt és Orbán Viktor miniszterelnököt. Szerinte ez a Lengyelországgal szembeni eljárásra is igaz vagy bármely olyan politikusra, aki kiáll a hagyományok és a nemzeti identitás mellett.
A két képviselő egy közös nyilatkozatot is kiadott a sajtónak, amelyben azt írták: itt az ideje véget vetni a Magyarország elleni "boszorkányüldözésnek". A közlemény szerint a látogatás eredeti célja, hogy az európai baloldal és a brüsszeli bizottság által évek óta szajkózott magyarországi jogállamisági problémák után kutassanak, azonban teljesen világossá vált, hogy valójában egy "sztálinista perről" van szó.
Úgy vélik: a Magyarország ellen folytatott "brüsszeli és baloldali hadjárat" célja, hogy destabilizáljanak egy szuverén kormányt, amelynek megkérdőjelezhetetlen támogatottsága van a választók körében. "Az egyetlen és igazi bűne, hogy megvédi a magyar embereket, a nemzeti és európai identitását, a konzervatív értékeit, a családot, és nemet mond a tömeges bevándorlásra. Itt az idő, hogy véget vessünk a Magyarország elleni boszorkányüldözésnek!" - írta a két politikus közös közleményben.
MTI

Menczer Tamás: a magyar energiabiztonságot megvédjük, a rezsicsökkentést és a védett árat fenntartjuk!

Hidvéghi Balázs: a teljes leválás az orosz energiahordozókról havi szinten akár mintegy 100 ezer forinttal növelhetné egy átlagos család kiadásait

Zúzzunk! − mondja Orbán Viktor, majd elindul a kocsijával, amelyben üvölt a zene

Válogatás nélkül fenyegetnek mindenkit Magyar Péter hívei

Gyurcsányi baloldal áll ki a Tisza mellett - Schiffer András kiemelte, három megszorító csomagot szabadítottak ránk

Magyar Pétert ismét lebuktatta a szakértője: eltörölnék a rezsivédelmet, a 14. havi nyugdíjat, az anyák szja-mentességét

A rozsdaövezettől a Fehér Házig: ki is az a J. D. Vance, aki Budapestre látogat a kampányhajrában?

Felcsuti Péter megerősítette: Magyar Péter eltörli a rezsicsökkentést, az anyák szja-mentességét és a 14. havi nyugdíjat

A Tisza alelnöke a gázvezeték felrobbantásával viccelődik egy locsolóversben

Volt ukrán parlamenti képviselő: bűncselekményekből származik az aranykonvoj pénze, amelyből Zelenszkij Magyar Pétert is támogatta

Az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak ügyvédje bevallotta, hogy tiszás aktivista

Orbán Viktor így ment locsolkodni unokáival


