
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Gyalázatos tettet vitt véghez két tinédzser. Az asztalra állva vizeletüket a húslevessel és zöldségekkel megtöltött forró edénybe ürítették Kína legnagyobb hotpotlánca, a Haidilao vállalat egyik sanghaji éttermében – közölte a Bild csütörtökön.
Az étteremlánc állítása szerint csak bő két héttel később, március 6-án szerzett tudomást, hogy melyik üzletükben történt a botrányos eset. Ahogy kiderült, azonnal intézkedtek a teljeskörű fertőtlenítés érdekében.
A Haidilao éttermeiben egyébként a vendégek saját kis edényekben főzik meg az ételüket, és az alaplevek nem kerülnek újrafelhasználásra más vendégek számára.
Teljes mértékben megértjük, hogy az eset által okozott kellemetlenségeket semmilyen módon nem lehet teljesen jóvátenni, de minden tőlünk telhetőt megteszünk a felelősségvállalás érdekében
– áll a Haidilao közleményében.
A cég bejelentette, hogy mind a 4109 ember, aki február 24. és március 8. között náluk fogyasztott, visszakapja a pénzét, emellett a mindenkori összeg tízszeresét is kifizeti kártérítésként.
Úgy tudni, a két 17 éves fiú ittas állapotban volt, és nem sokkal az eset után őrizetbe vették őket.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott