
Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak
A várandós Nweke Ifeoma a Turkish Airline Isztambulból Manchesterbe tartó hétfői járatán, nem sokkal a felszállás után adott életet gyermekének - írta meg a Mirror.
Miután a nigériai anyuka jelezte a légiutas kísérőknek, hogy elfolyt a magzatvize és beindult a szülés, a személyzet azonnal a repülőgép egy kevésbé forgalmas, eldugott részéhez vezette a nőt. Ezt követően a hangosbemondóban megkérdezték, van-e orvos a fedélzeten. Szerencsére az utasok között volt egy szakember, így segített Ifeoma-nak több mint 10 ezer méter magasságban világra hozni gyermekét.

Fotó: Vanguard Newspapers Hivatalos Twitter-oldala
Míg a légiutas kísérők elvágták a köldökzsinórt, addig a pilóták kényszerleszállást hajtottak végre a bécsi nemzetközi repülőtéren, ahol már mentők várták az újszülöttet és édesanyját. A szakemberek azonnal kórházba szállították őket, ahol megállapították, hogy mindketten kitűnő egészségnek örvendenek.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson