
Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra
A Jahn Regensburg egy hosszabbításban szerzett góllal 1-0 arányban legyőzte idegenben a Dynamo Dresdent a német harmadosztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi rangadóján. Bár drámai végjátékot hozott a tabella első két helyét elfoglaló csapat mérkőzése, a bíró hármas sípszavát követő események jóval nagyobb visszhangot kaptak – számolt be a Bild.
Nem sokkal hét óra előtt egy piros Opel letért az útról a Rudolf Harbig Stadion előtt, átszáguldott a járdán, és egyenesen az arénát elhagyó tömegbe hajtott.
A 82 éves autós minden bizonnyal valamilyen egészségügyi problémának köszönhetően vesztette el uralmát a kocsija felett, és ütközött neki a lépcsőnek. Egy nő és egy férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, de a sofőr is orvosi ellátásra szorult. Mindhármukat közeli kórházakba szállították a mentők.
A rendőrség egyelőre vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

Lövések dördültek el Washingtonban egy rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök is részt vett

Kiderült, miért építenek napelemparkot a csernobili erőmű területén

Lángoló lakásból menekült ki az apa – három gyermekét bent hagyta meghalni

Megölte, feldarabolta, majd elégette felesége barátjának holttestét

Autó zuhant a Dunába – meghalt egy idős férfi

Fűnyírás közben jött a sokk: tíz aranyrúd hevert az avarban

Sajátos nevelési igényű kisgyereket erőszakolt egy váradi gyógytornász

Saját anyjának akart maszturbáló videót küldeni magáról egy tini

Halálos áramütést szenvedett egy ikerpár, miközben egy galamb segítségére siettek

Kirúgtak egy orvosnőt, miután szexuális viszonyba keveredett a betegével

Felüljáróról zuhant le az autó, megismétlődőtt a halálos tragédia - Fotó