
Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét
Valóban, az elnök tartott egy ilyen találkozót, amelyre harmincöt embert hívott meg - a cég valamennyi egységének a parancsnokát, közöttük magát Prigozsint
- jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője az Interfax orosz hírügynökség szerint.
A találkozóról elsőként a Libération című francia napilap számolt be pénteken nyugati hírszerzési forrásokra hivatkozva, és ezek szerint Vlagyimir Putyin Viktor Zolotovnak, a Nemzeti Gárda parancsnokának és Szergej Nariskinnak, a külföldi hírszerzés (SZVR) vezetőjének jelenlétében találkozott a Wagner alapítójával és parancsnokaival.
Nemzetközi szakértők napokig találgatták, mi történik Prigozsinnal és a Wagner fegyvereseivel, akik igen fontosak a Kreml számára Afrikában és a Közel-Keleten is - írták a hírügynökségek.
Dmitrij Peszkov hétfőn újságírókkal közölte, hogy a megbeszélés csaknem három órán át tartott, és június 29-én volt, öt nappal azután, hogy kudarcba fulladt Prigozsinnak a hadsereg vezetésével szembeni lázadása.
A találkozón Putyin értékelte a Wagner tevékenységét az ukrajnai fronton, elmondta a véleményét a június 24-i lázadásról, valamint meghallgatta a Wagner parancsnokainak a lázadással kapcsolatos verzióját. Ez utóbbiak közölték, hogy továbbra is támogatói és katonái a hadsereg főparancsnokánakés készek a hazát szolgálni.
Miután azzal vádolta meg Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, hogy a hadsereg megtámadta az ő magánhadserege táborát, Prigozsin egységei több órára elfoglalták a dél-oroszországi Doni Rosztov várost, közben pedig egy hadoszlop elindult Moszkva felé. Előrenyomulásuk során a Wagner fegyveresei több helikoptert és egy repülőgépetlelőttek, több katona meghalt. Az esti órákban - miután Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök közvetítésével tárgyalt a Kremllel -, Prigozsin kiadta a parancsot a visszavonulásra.
Míg Putyin hazaárulásról beszélt a lázadás alatt, a Kreml később megerősítette, hogy kompromisszum született, amelynek értelmében Prigozsin vállalta, hogy a fegyvereseivel együtt Fehéroroszországba emigrál - közölte az MTI.
A címlapfotó illusztráció: Twitter/@DD_Geopolitics

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Kényszersorozás: a földön rángatták az ukrán férfit Zelenszkij emberrablói

Kiborult a bili Ukrajnában: egy őrnagy botrányán keresztül mutatták be, hogyan tűnnek el az uniós pénzek

Elképesztő javaslat: Weber európai fiatalokat küldene Ukrajnába

Zelenszkij: Megkezdődött a harmadik világháború

Húsz ember öt óra hosszáig Tokió legmagasabb adótornyának liftjében rekedt

Sajátjai leplezték le Zelenszkij durva tervét a Barátság kőolajvezeték megtámadásáról + Videó

Hegyoldalról folyóvölgybe esett egy utasokkal teli helyközi autóbusz Nepálban, sokan meghaltak

Friedrich Merz több millió migránst akar látni Németországban

„Ukrajna harca Európa harca” – Magyar Péterék pártcsaládja gyors uniós integrációt követel

Újra megtámadták az ukránok a Barátság kőolajvezetéket