A kormány mentőakciójában a magyar légierő 325 embert menekített ki Izraelből

A kormány mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyanán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak.

Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

"A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből" - húzta alá.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét.


Közölte, hogy az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi - például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál - állampolgár van és 46 gyerek.

"Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben" - jelentette ki.

Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. A minizster arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag "nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben" utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében.

"Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni" - mondta.

A miniszter hangsúlyozta: "Mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek."

MTI

2023. október 09. 11:08
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...