
Egyre kevésbé mernek megbízni Magyar Péterben a saját szimpatizánsai
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) ebben azt írja: a NATO egy ukrajnai misszió felállítását tervezi, ez magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a háborúnak nincs megoldása a csatatéren. Vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz.
Az észak-atlanti szervezet öt év alatt 100 milliárd dollárt is "belepumpálna" a háborúba, tehát annak legalább ötéves elhúzódásával számolnak - írták.
"Amit látunk, az a legrosszabb forgatókönyv, mert egy világháborúhoz is vezethet" - fogalmaztak, hozzátéve: Magyarországon óriási a nyomás, hogy támogassa a háborút kiterjesztő terveket.
"A kormány álláspontja azonban egyértelmű: ki akarunk maradni a háborúból. Nem akarunk részt venni ebben a NATO-misszióban. Mindent megteszünk, hogy ne kelljen fegyvereket és katonákat küldenünk" - rögzítette a KTK, majd kiemelte: életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Egyre kevésbé mernek megbízni Magyar Péterben a saját szimpatizánsai

Újabb pofon Magyar Péternek: kiderült, mennyien várják Orbán Viktor győzelmét

Már több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációt

Magyarországra hivatkozva nyilvánítja terroristaszervezetté az USA az Antifát

Orbán Viktor rajza is eladó a DPK webshopjában

Orbán Viktor: Donald Trump szava számít, a rezsicsökkentés él

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot

Orbán Viktor: Erős hét, és még csak péntek reggel van

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé