
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"Reggel beszéltem vele. Viccelődött és jó hangulatban volt, jól van" - mondta Martin Schoots még vasárnap a Gazzetta dello Sportnak. "Mindannyian azon vagyunk, hogy megértsük, mit történt vele. Ő is ezt szeretné. Az orvosok alaposan kivizsgálják, ez sok időt vesz igénybe" - tette hozzá Schoots.
A 29 éves középpályás a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd a koppenhágai kórházban stabilizálódott az állapota.
"Boldog, mert látta, mennyi szeretet veszi körül. A világ minden tájáról kapott üzeneteket. Ő és a családja mindenkinek köszöni. Christian nem adja fel" - mondta Schoots, miután meglátogatta a játékost, aki idén olasz bajnok lett az Internazionalével.
A menedzser szerint hétfőn és talán még kedden is megfigyelés alatt tartják majd Eriksent, akivel ott van a családja. "Csütörtökön, a belgák elleni találkozón mindenképpen szeretne szurkolni a csapattársainak" - árulta el Martin Schoots.
"Köszönök mindent, nem adom fel. Most jobban érzem magam, de meg akarom érteni, hogy mi történt. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek azért, amit értem tett" - üzente a labdarúgó a szurkolóknak és megmentőinek.
MTI/A címlapfotó illusztráció: twitter.com/@ChrisEriksen8

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott