A jogszabályok alapján nem jártak volna VIP egészségügyi ellátások Magyarnak és családtagjainak

A Magyar Nemzet újabb információk birtokába jutott Magyar Péter és családtagjai VIP kórházi ellátása ügyében. A vonatkozó jogszabályok alapján érthetetlen, hogy maga Magyar Péter magának, rokonainak és egy barátjának milyen alapon kért külön szolgáltatásokat. A Tisza Párt elnöke – aki az elmúlt hetekben az egészségügyi ellátások minőségét kritizálta – egyelőre nem állt elő magyarázattal a történtekre.

A vonatkozó jogszabályok egyértelműek, hiszen főszabályként kizárólag úgynevezett védett személyek vehetik igénybe az Észak-pesti Centrum Kórház – Honvédkórház (ÉPC–HK) szolgáltatásait. Magyar Péter pedig soha nem minősült ilyennek, miként felmenői sem. Így pedig kérdéses, hogy a politikus milyen alapon igényelhette magának és rokonainak az úgynevezett speciális rendeltetésű centrum által nyújtott ellátásokat.

Közismert: később, politikai pálfordulását követően éppen másokat vádolt VIP-ellátásokkal.

Ugyanis ebben a tekintetben védett személynek egy 1996-os és egy 2015-ös kormányrendelet alapján a következők minősülnek: a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, államtitkár, közigazgatási államtitkár. Mellettük pedig különböző honvédelmi és rendvédelmi vezetők, valamint azok számítanak jogosult személyeknek, akinek az egészségügyért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy kivételes méltánylást érdemlő esetekben (így különösen közegészségügyi, nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendvédelmi érdekből) az igénybevételt engedélyezte.

Magyar Péter rokonai nyilvánvalóan csak az utóbbi körbe tartozhatnának, de a politikus eddig nem mutatott fel olyan érvet, azaz államérdeket, amely az általa egyébként kritizált ellátások igénybevételét indokolttá tett volna.

A gyakorlatban Magyarnak számtalan alkalommal külön kellett kérnie parancsnoki engedélyt, hiszen a budai hegyek alapvetően nem tartoznak az Angyalföldön található Honvédkórház ellátási körébe.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Magyar Péter már 2014-től kezdődően különböző ellátásokat járt ki magának, családtagjainak – és ilyet próbált szerezni egy közeli ismerősének is – a Honvédkórház úgynevezett speciális rendeltetésű centrumában. A kórházrész az elmúlt hetekben éppen Magyar médiaszereplései nyomán vált a közbeszéd egyik témájává. Ferdítésekkel és ellentmondásokkal teli hecckampányának újabb állomásaként ugyanis a Tisza Párt vezetője VIP-osztálynak nevezte a centrumot, és demagóg módon arról értekezett: miközben a kormánytagok extra helyszínen gyógyulhatnak, az adófizetőknek csak rossz körülmények jutnak.

Csakhogy kiderült, valójában maga Magyar volt az, aki évekig előszeretettel kereste fel a centrumot.

A Tisza Párt elnöke nemrég, egy Facebook-kommentben azt állította, hogy a volt felesége miniszteri rangja miatt ő maga többször járt az osztályon, ahol emlékezete szerint kétszer kapott Covid-oltást és egyszer felírtak számára valamilyen gyógyszert.

Emlékezetes volt Magyar Péter zavaros válasza a Honvédkórháznál Heiter Dávid kérdésére:

Magyar Péter: „Én? Soha nem kértem VIP-ellátást.”

Riporter: „Volt erre jogosultsága?”

Magyar Péter: „Nem, nem volt. Hát nyilván a feleségem okán volt, igen.

A politikus egy közösségi bejegyzésében megjegyezte azt is: néhányszor tesztelték a kórházban. A lap információi szerint azonban valójában Magyar Péter a világjárvány okozta eseteken kívül is kilencszer vette igénybe a részleg szolgáltatásait. A pártelnök ráadásul nemcsak magának, hanem családtagjainak is elintézte az általa exkluzívnak tartott szolgáltatásokat, rokonai pedig éltek is a lehetőségekkel. Magyar Péter nagyszülei összesen 46 src-ellátáshoz, valamint kilenc fekvőbeteg-ellátáshoz jutottak hozzá. A politikus közeli ismerőse, Sz. Róbert Gábor érdekében is fellépett és megpróbált kiemelt ellátást intézni számára.

2024. szeptember 08. 15:04
Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után
Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legke...
Magyar Márton hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről - Videó
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban a...
Szentkirályi Alexandra: cselekedni kell a hajléktalanság ügyében
A budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban cselekvésre van szükség...
Újabb baloldali megbízást teljesít? Itt van Závecz Tibor legújabb abszurd mérése
Meglehetősen bizarr közvélemény-kutatást közölt a jelenlegi politikai erőviszonyokról a Závecz Research. Závecz Tibo...
Többen meghaltak a brazíliai Sao Paulo államot sújtó heves viharban
Legalább hét ember vesztette életét helyi idő szerint péntek este a brazíliai Sao Paulo államban az ország délkeleti...
Donald Trump: Négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború
A republikánus elnökjelölt Kaliforniában folytatta kampánykörútját, ahol a Coachella fesztivál helyszínén tartotta n...
Horror Miskolcon: Egy 16 éves fiú belehalt a sérüléseibe
Egy vita lett a veszte.
Ittas nő zúzta le egy családi ház kerítését, fotón a rombolása
Mentővel szállították kórházba.
Izrael újabb dél-libanoni területek evakuálására szólított fel
Izrael 23 újabb dél-libanoni település evakuálására szólított fel vasárnap, miközben több libanoni területre, illetv...
Mráz Ágoston Sámuel: az európai politikusok nem Európa jövőjével, hanem egy tagállam belügyeivel foglalkoztak az EP-ülésen
Míg Orbán Viktor egy tagállam elnökeként Európa jövőjével, addig az európai politikusok inkább egy tagállam belügyei...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.