
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A RAI közszolgálati televízió megbízásából készült felmérés szerint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI), valamint más, kisebb pártok alkotta jobbközép szövetség a voksok 41-45 százalékát nyerheti, ami elegendő ahhoz, hogy a törvényhozás mindkét házában többsége legyen.
"A jobbközépnek világos fölénye van mind az alsóházban, mind a szenátusban. Hosszú éjszaka lesz, de már most köszönetet szeretnék mondtan" - írta Salvini Twitter-oldalán.
A balközép koalíció, amelyet az Enrico Letta vezette Demokrata Párt (PD), a Zöldek, az Olasz Baloldal (SI) és az Emma Bonino vezette Europa+ alkot, a szavazatok 25,5-29,5 százalékát szerezte meg az előrejelzés szerint.
A televízió felmérése szerint egyenkénti bontásban a legerősebb parlamenti erő az FdI lesz, amely a voksok 22,5-26,5 százalékát tudhatja magáénak. A legtöbb szavazatot szerzett parlamenti párt vezetőjeként Meloni kaphat kormányalakítási megbízást, s ezzel ő lehet az ország első női miniszterelnöke. Második helyen a PD végzett 17-21 százalékos eredménnyel. Harmadik a koalíción kívül indult, az utóbbi öt évben kormányzó, Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) a 13,5-17,5 százalékkal.
Az Opinio Italia közvéleménykutató intézet szerint a Liga 8,5-12,5 százalékkal negyedik helyen végzett.
A szintén koalíción kívül indult úgynevezett centrum, amelyet a Carlo Calenda vezette Akció és a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) alkot, pedig 6,5-8,5 százalék körüli eredményre számíthat.
A Forza Italia 6,8 százalékot szerezhetett.
Az első eredmények legkorábban hétfőn reggel várhatók. A RAI előrejelzése szerint a jobbközép pártok 227-257 mandátumhoz juthatnak a 400 fős képviselőházban, s 111-131 helyük lehet a 200 fős szenátusban.
Az olasz belügyminisztérium adatai szerint a választói részvétel 64,7 százalékos volt.
MTI / A címlapfotó illusztráció (Giorgia Meloni/Facebook)

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért