A Jobbik-szexbotrány újabb fordulata: Az áldozatot többször is megfenyegették

Újabb információk birtokába jutott a Borsonline.

A Bors információi szerint a megkezdődött nyomozás során máris újabb információk derültek ki a nagy vihart kavart jobbikos nemi erőszak ügyében. Az áldozatot megdöbbentő módon többen is megfenyegették, hogy ne merjen feljelentést tenni! Ez adhat magyarázatot arra, hogy az erőszakos nemi közösülést elszenvedő hölgy miért csak jóval a történtek után mert a hatóságokhoz fordulni.

Korábban már az is felmerült, hogy Jakab Péter legfőbb politikai szövetségese, a 91 fantomszervezetet alapító Földi István sajátos politikai játszma részeként "alkalmazta" a történeteket. A pártelnök asszisztálásával politikai ellenlábasuknak, Szilágyi Istvánnak akartak üzenni élettársa megerőszakolásával, egy a szicíliai maffiában szokásos kegyetlen módszert alkalmazva. Ezt bizonyíthatja a büntetőeljárásban, hogy Szilágyit mondvacsinált eszközökkel távol tartották a helyszíntől, hogy az előre kitervelt nemi erőszakra sor kerülhessen.

Ráadásul a legfrissebb információk szerint az áldozatot többször is megfenyegették, sőt fizikai erőszakot is "beígértek" neki, ha a történtekről bárkinek bármit elmondana. Amennyiben mindez bebizonyosodik már nemcsak a nemi erőszak, hanem zsarolás, fenyegetés miatt is bíróság előtt kell felelniük a Jobbik politikusainak. Az elkövetők, akik Földi István és Jakab Péter szűkebb környezetéhez tartoznak büntetőjogi kifejezéssel élve "súlyos hátrányokat helyeztek kilátásba, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsenek".

Jakab Péter mellett az erőszakos nemi közösülés áldozata. Többször is súlyosan megfenyegették. Balra mögöttük Potocskáné a Jobbik alelnöke. Miért nem szólal meg nőtársa védelmében?

 

Ezek a fenyegetések, telefonhívások, melyekre közvetlenül a nemi erőszak után került sor, azt is cáfolhatják, hogy Jakab Péter és a Jobbik más politikusai nem tudtak a bűncselekményről. Az üggyel kapcsolatos iratok azt is rögzítettek, hogy milyen alpári kifejezésekkel, illetve próbálták megfélemlíteni az áldozatot. A Jobbik egyik neves politikusa a hivatalos jegyzőkönyvek szerint szó szerint ezt mondta neki:

"Meg fogjuk b... ni a szádat, ha pofázni mersz..."

Miután az áldozat erre kinyomta a telefont, sorozatosan újabb hívásokkal próbálták megfélemlíteni. Jobbikos politikusok közvetlen hozzátartozói is részesei voltak a sorozatos fenyegetéseknek. Többször is közölték az erőszakos nemi közösülést elszenvedő hölggyel, hogy "tönkreteszünk, ha bárkinek, bármi el mersz mondani".

2022. május 12. 09:54
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...