
A hóval együtt a „csodaszarvas" is megérkezett, lefotózták, ahogy az utcán sétál az óriás
Valószínűleg nem sokan találkoztak még ekkorával.
Tenyek.hu 2023. december 07., csütörtök 12:27
Méretes látogatója volt a Háromszéki-havasokban található kis falunak, Komandónak. Az erdélyi Kovászna megye legmagasabban fekvő települése hegyek és sűrű erdők között bújik meg, így szinte akármikor betévedhet egy vadállat.
Így történt ez hétfőn délután is, amikor délután két óra környékén egy monumentális szarvas jelent meg az utcán – számolt be a Székely Hírmondó.
A közeli sípálya irányából érkezhetett, majd a világ legnagyobb nyugalmát árasztva végigballagott a házak között, közben hatalmas megdöbbenést okozva termetével.
Végül amilyen békésen érkezett, ugyanolyan békésen távozott.
+Ez is érdekelheti

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el


