
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
A rendelet továbbra is csak az autópályákon kívüli benzinkutakra vonatkozik. Így az eurosuper 95 ára marad 13,50 kuna (717 forint), az eurodízelé pedig 13,08 kuna (694 forint). A prémium üzemanyagok szabadárasak mindenhol.
Minden megtett intézkedéssel a kormánynak az célja, hogy biztosítsa az állampolgárok életszínvonalát és az energiaellátás biztonságát, továbbá a bevételeket a turisztikai szezonban - olvasható a közleményben.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Zágráb emellett rögzítette a nagykereskedelmi árakat is, hogy megvédje azokat a benzinkutak, ahol maximálták a díjszabást. Mégpedig úgy, hogy az üzemanyagok nagykereskedelmi ára nem haladhatja meg a rögzített kiskereskedelmi árakat.
A kormány egyben meghosszabbította a rögzített kereskedői árrésre és a benzin és a gázolaj jövedékiadó-mértékének csökkentésére vonatkozó rendeletét is.
Forrás: MTI

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit