A harmadik védőoltás engedélyezéséről döntöttek Németországban

Németországban szeptembertől kaphatják meg a koronavírus elleni harmadik védőoltást a különböző egészségügyi rizikócsoportokhoz tartozó emberek - erről döntöttek hétfőn a német tartományi egészségügyi miniszterek a szövetségi kormánnyal egyeztetve Berlinben.

Klaus Holetschek bajor egészségügyi miniszter szerint a többi között mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják frissítő oltásukat. Mint mondta, ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük.

A tizenkettő és tizenhét év közötti korosztály beoltási lehetőségeit is kiterjesztik az iskolakezdés előtt, így országosan elérhetővé teszik számukra a vakcinákat egyebek között az oltási központokban, háziorvosi rendelőkben és iskolákban. Ennek előfeltétele a megfelelő orvosi tájékoztatás, illetve a szülői, vagy gondviselői engedély.

Holetschek hangsúlyozta, hogy a gyerekek esetében a Pfizer/BioNTech-, illetve a Moderna-vakcinákkal fognak oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már májusban engedélyezte a Pfizer/BioNTech oltóanyagát 12 éven felüliek számára, illetve néhány napja ugyanezt az engedélyt megadta a Moderna-vakcina számára is. A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) ugyanakkor a politikai nyomás ellenére eddig általánosságban nem javasolta a gyerekek beoltását, kivételt ez alól a krónikus betegségekben szenvedők képeznek, akik esetében súlyosabb lefolyású lehet a koronavírus okozta Covid-19 betegség.

A német egészségügyi tárca adatai szerint eddig 900 ezer, 12 és 17 év közötti gyerek kapta meg az oltást.

MTI/Fotó: illusztráció (MTI)

2021. augusztus 03. 06:23
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Bibliai csapás vagy horrorfilm? Harminc éve nem látott mértékű árvaszúnyog-invázió bénítja meg a Balatont. A vízpart...
family
A Tisza Párt elnöke megpróbálta feltalálni a spanyolviaszt, de sem sikerült neki.
1000 hátrányos helyzetű gyerek iskolakezdését segítette Mága Zoltán. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész újabb jótékon...
family
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family