
Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné
A részletekről azt közölték: a háború és a szankció okozta nehéz helyzet és rendkívüli kiadások ellenére a kormány úgy döntött, lehetőséget teremt arra, hogy - a közszférában dolgozó orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után - a központi és területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott kormánytisztviselők és szakmai vezetők bére is emelkedjen. A közszolgálati szakszervezetek kezdeményezésre indított többhetes szakmai egyeztetéseket követően módosul a kormánytisztviselői bértábla, az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben - tudatták.
Hozzátették, a béremelés sem a minisztériumokban, sem a kormányhivatalokban nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére. A minisztériumi és a kormányhivatali tisztviselőkre vonatkozó bértábla részben eltér, a rendelet a tisztviselő besorolási fokozatától függően az illetmény alsó és felső határát állapítja meg, a pontos összeget a munkáltató határozhatja meg - ismertette a KTK.

A fotó illusztráció
Beszámoltak arról is, hogy a háborús helyzetre tekintettel a kormány úgy biztosítja a minisztériumi kormánytisztviselői béremelés fedezetét, hogy elrendeli a minisztériumi álláshelyek 10 százalékának elvonását, és az ezáltal felszabaduló bértömeg fordítható béremelésre.
Ez a gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy leginkább a betöltetlen, üres minisztériumi álláshelyek bérfedezetét fordíthatják béremelésre, tömeges elbocsátás nem várható
- olvasható a közleményben, amely arra is kitért, hogy közszféra béremelései tehát a háború ellenére is folytatódnak, szem előtt tartva a költségvetés egyensúlyát.
A pedagógusok béremelését az év elején előlegezte meg a kormány, akkor 10 százalékkal emelkedett a tanárok bére és ahogy megkapja Magyarország az uniós forrásokat januárig visszamenőleges, több éves béremelés következik, és 2025-re a tanárok átlagbére 800 ezer forintra emelkedik - áll a kommünikében.
Úgy folytatták, hogy az orvosok bére - szintén többéves béremelési program keretében - legutóbb januárban 11 százalékkal emelkedett, az ápolók pedig júliustól számíthatnak további 18 százalékos béremelésre. A rendőrök, katonák, tűzoltók bére is már több ütemben emelkedett az elmúlt években, legutóbb tavaly szeptemberben, a következő béremelésük 2024 januárjában lesz - írták.
Forrás: MTI

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem

Orbán Viktor szívmelengető gesztust tett: 80 ezer ember kereste a kisfiút, aki eltűnt a tömegben

Hidvéghi Balázs: Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza megszorító csomagjáról

Orbán Balázs: A következő időszakban az európai integráció történetének egyik legrizikósabb időszakára készülhetünk

Leleplezte a háborúpárti propagandát Donald Trump hírszerzési főnöke

Orbán Viktor mellett állnak az erdélyi magyarok

Tölgyessy Péter: Hatalmas csalódás vár Magyar Péter támogatóira