A Gyurcsány párt ismét hazudik

A DK pénteken kiadott egy közleményt arról, hogy vizsgálatot indított az EU statisztikai hivatala a Központi Statisztikai Hivatal ellen. A KSH friss közleményében viszont hangsúlyozta, hogy valótlan az állítás.

„Egyes médiumokban valótlan állítások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy az Eurostat vizsgálatot indíthatott a Központi Statisztikai Hivatal ellen. Az értesülések tévesek. Az Eurostat nem indított vizsgálatot” – közölte a KSH közleményében.

Hozzátéve, hogy a statisztikai módszertannal kapcsolatban fontosnak tartják megjegyezni, hogy az Eurostat a nemzetközi sztenderdeknek, a jogszabályoknak és az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően folyamatos egyeztetést folytat valamennyi tagállam statisztikai hivatalával.

„Alapvető körülmény az is, hogy a KSH módszertana az európai statisztikai irányelvekkel összhangban van (kiemelten az Európai Bizottság 2020/1148. számú végrehajtási rendeletére, valamint az Eurostat HICP Methodological Manual című kiadványára támaszkodva). Tisztelettel arra kérjük a sajtó munkatársait, hogy közlés előtt minden esetben ellenőrizzék a pártpolitikai célból közzétett állítások valóságtartalmát” – hangsúlyozta a KSH.

2023. december 08. 12:44
Meghalt egy kórházi dolgozó, miután tűz volt csütörtökön délután a makói kórházban.
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
időjárás-jelentés, 2025. október 3., péntek
Egy édesapa keresett meg minket azzal, hogy a poklok poklát éli meg azért, mert 18 éves lánya kábítószerfüggő. A seg...
family
Brutális siker, óriási ováció és álló tapsvihar! Gálakoncertet adott Mága Zoltán a Zene és az Idősek Világnapján a B...
family
Gyerekkora óta a nagy napról álmodozott. Most eljött az idő! Tigyi Kármen egyike annak a hat nőnek, akik úgy döntött...
family