A Gyurcsány-Bajnai-korszakot méltatta Magyar Péter tanácsadója

Láng Balázs, Magyar Péter tanácsadója zárt Facebook-csoportjában igyekezett romanticizálni a Gyurcsány-Bajnai-korszakot. Mint írta, szerinte ekkor volt utoljára demokrácia Magyarországon. Láng a posztja alatt igyekezett arra is rámutatni, hogy továbbra is kapcsolatban áll Magyar Péterrel és igyekszik segíteni a politikus tevékenykedését - írta meg a Mandiner.

A magát Magyar Péter tanácsadójaként feltüntető Láng Balázs az általa kezelt és mozgósításra használt Facebook-csoportban méltatta a Gyurcsány-korszakot. Mint írta,

szerinte a valóság átírása, hogy Gyurcsány Ferenc szemkilövető és antidemokratikus,

"aki bár nem volt jó miniszterelnöknek, de alapvetően az utolsó demokratikus kormányát vezette ennek az országnak – a legutolsót pedig Bajnai” – kesergett a posztja alatti kommentben Láng.

Hozzátette:

ő úgy emlékszik 2006-ra, hogy ott az Orbán Viktor által felbujtott Fradi B-közép gyújtogatott és tombolt ordenáré módon a tévészékháznál. 

Érdemes kiemelni: ez a vélemény pontosan egybeesik azzal, ahogyan Gyurcsány Ferenc és környezete láttatni szeretné a 2006-os eseményeket.

További érdekesség, hogy a poszt alatti kommentekben Láng ismét arra utal, hogy személyes kapcsolatban áll Magyar Péterrel, háttértámogatóként jellemzi önmagát.

– Honnan tudod, hogy Pétert nem kérdeztem? – válaszolt az egyik kommentelő felvetésére. Azt is kifejtette, hogy célja Magyar Péter támogatása minden lehetséges módon.

– A tettekkel támogatás mintapéldája éppen a mi csoportunk – utalt az általa kezelt Facebook-csoportra Láng Balázs, amelyre „think tank csoportként” is hivatkozik.

Fotó: Láng Balázs hivatalos Facebook-oldala

A szóban forgó Facebook-posztban egyébként közös gondolkodásra invitálta a tagokat, ugyanis úgy érzi, hogy

egyre több gyűlölködő, korábban jobbikos, mihazánkos érzi úgy, hogy ez most kizárólag az ő mozgalma.

Ezzel párhuzamosan pedig szerinte egyre több, a baloldalhoz vagy a liberálisokhoz sorolt ellenzéki támogató érzi úgy, hogy nem neki szól a Magyar által hangoztatott „nincs jobb, nincs bal, csak magyar!” szlogen.

– Úgy érzem, egyre nagyobb az ideológiai katyvasz, és ezek a kérdések nemsokára elemi erővel fognak feltörni, amelyekre Magyar Péternek is meg kell találnia a pontos válaszokat, különben a támogatók egymás torkának esnek. Segítsünk hát neki... – írta Láng Balázs.

Láng Balázst évtizedek óta szoros szálak fűzik a baloldalhoz, a kétezres évek közepén a Kincstári Vagyoni Igazgatóság sajtófőnöke volt, 2007-ben – vagyis szintén a Gyurcsány-kormány alatt – pedig a soha meg nem épült kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatóként tevékenykedett. A 2019-es önkormányzati választások során az MSZP kampányának kulcsembereként dolgozott. A közösségi média tanúsága szerint

egy időben Márki-Zay Péter rajongója volt.

Lángot legutóbb az repítette ismét a címlapokra, hogy Magyar Péterrel fotózkodott az újdonsült politikus egyik rendezvénye előtt, a bennfenteseknek fenntartott backstage-ben, vagyis a színpad mögötti részen. Láng később azt nyilatkozta, hogy csak két másodpercre találkoztak, ám egyre több az arra utaló jel, hogy Láng fontos ember lehet Magyar stábjában.

2024. április 26. 09:49
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a pr...
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök szolgálati lakásával összefüggésben hivatali visszaélés, zsírleszívásána...
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...