A Fidesz előnye továbbra is jelentős, a kormánypártiak inkább oltáspártiak

A Fidesz előnye továbbra is jelentős, a baloldalnak pedig nemcsak a megosztottsága okoz nehézséget – derült ki a Társadalomkutató kutatásából. A felmérés szerint a kormánypáriak inkább oltáspártiak.

A Fidesz előnye továbbra is jelentős a baloldali kihívójával szemben: a kormánypárttal a teljes népesség 44, az ellenzéki közös listával 39 százaléka szimpatizál. Az ellenzék hátrányának egyik oka megosztottsága több kérdésben, például a koronavírus kapcsán. Míg az első és második oltással rendelkező fideszesek 84 százaléka szándékozik felvenni a harmadik oltást is, a baloldali szavazótáborban ez az arány csak 68 százalék.

Egy hónap alatt alig változott a választók pártpreferenciája a teljes népességben. A Fidesz-tábor októberben 45, november végén 44 százalékot tett ki (augusztusban 43 százalékon állt), amely hibahatáron belüli elmozdulás. A baloldali szimpatizánsok társadalmi aránya sem változott érezhetően. Az októberi 37 százalék után november végén 39 százalékos volt (augusztusban 42 százalékos), amely szintén hibahatáron belüli elmozdulás.

Az akár négy hónap múlva is lehetséges országgyűlési választások szempontjából a teljes népességen túl a részvételüket biztosra ígérő választók pártpreferenciája lesz döntő, a Társadalomkutató a következő hónapokban ezért a biztosan résztvevők pártpreferenciáit is publikálni fogja. Egy „most vasárnapi” választáson 51 százalékkal nyerne a Fidesz, a baloldali lista pedig 46 százalékot szerezne (egyéb párt 3 százalék).


Márki-Zay Péter kormányfőjelöltsége tehát nem tudott segíteni a baloldalon, a magát előszeretettel jobboldaliként bemutató kormányfőjelölt jobb- és baloldalon sem tudott új szavazókat megnyerni. A médiában és Brüsszelben kampányoló hódmezővásárhelyi polgármester tevékenységét már a Momentum elnöke is támadta, s Gyurcsány Ferenc is félreérthetetlenül jelezte, hogy elsősorban a DK-jelöltjeinek kampányával fog foglalkozni, azaz Márki-Zay nem várhat tőle sok szervezeti segítséget.

A baloldalnak nemcsak a megosztottsága okoz nehézséget, de koronavírus negyedik hulláma is. Korábban hiába próbáltak képviselői bizalmatlanságot kelteni egyik-másik oltóanyaggal szemben, abból nem tudtak politikai előnyt szerezni, ma a magyar a közép-európai térség legnagyobb mértékben átoltott nemzete, s a harmadik oltás felvétele Európa-szerte a legmagasabb.

A fideszes és baloldali választók között lényegében nincs különbség a legalább egy oltás felvételének arányában, a kormánypártiak 87, az ellenzéki szavazók 83 százaléka már legalább egy oltást kapott (a választáson biztosan résztvevők 79 százaléka is). Közülük harmadik oltást a kormánypárti szavazók 47, az ellenzékiek 43 százaléka vett fel. A kormányzati oltáspolitika sikere és gyorsasága mintha elbizonytalanítaná az ellenzékre szavazó polgárokat. Míg a csak egy vagy két oltással rendelkező kormánypártiak 84, addig az ellenzékieknek csak 68 százaléka tervezi felvenni a harmadik oltást (a biztos résztvevők 76 százaléka). Az ellenzéki vezetőknek, még ha ez az önálló arcél építése szempontjából nehézséget is okoz, a kormányhoz hasonlóan oltáspárti kampányt kellene szerveznie. A kormányzati plakátokról tudjuk, hogy Magyarország és az oltás működik, de kérdés, hogy az ellenzék működik-e.

A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült, a novemberi adatfelvételre 2021. november 28-30. között került sor. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.

2021. december 06. 09:01
Saját gyerekeit is megfélemlítette Magyar Péter
Börtönnel és intézettel fenyegetőzött.
Terhes feleségét bántalmazta Magyar Péter
Botrányos dologra derült fény.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Baranyi Krisztina kiállt Varga Judit mellett: Magyar Péter győzte meg arról, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat
A ferencvárosi polgármester egy podcastműsorban azt mondta: nem hallgatta meg Varga Judit közel kétórás szerdai inte...
KNYF: nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, s...
Tények Plusz adás, 2024. március 28., csütörtök
KI LESZ A ZSŰRI? - Lázban ég az ország, egymást ölik a sztárok, hogy beüljenek a Megasztár zsűriszékébe, de kik lesz...
Micsoda formák!
Újabb szépségkirálynőt koronáztak: Ilics Szimonetta Mercédesz lett az idei Miss AMTS. Az Automobil és Tuning Show sz...
Taroltunk!
Tarolt a TV2, rengeteg díjat bezsebelt a csatorna, ott voltunk a kulisszák mögött és most mindent megmutatunk a sztá...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.