A dollárbaloldal piszkos kampányára mehetett a külföldi pénz

Közel kétmilliárd forintot utaltak az Egyesült Államokból és Svájcból a baloldal piszkos kampányának egy részét évek óta intéző EzaLényeg kiadójának. A balliberális portál a lejárató tartalmait súlyos százmilliókkal hirdette az elmúlt években. A kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt régi Bajnai-munkatárs, csakúgy, mint az egyik fő pénzosztó, az Action for Democracy alapítója, Korányi Dávid - írta a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Információs Központ múlt szerdán nyilvánosságra került, a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján még annál is több pénz érkezhetett a dollárbaloldalnak külföldről, mint amennyiről eddig tudni lehetett. Tavaly novemberben ugyanis előbb hárommilliárd forint átutalása derült ki, viszont múlt hét óta immár négymilliárd forint érkezéséről lehet tudni. A többletet jelentő nagyjából egymilliárdos összeg pedig szinte kizárólag egyetlen vállalkozáshoz, az Oraculum 2020 Kft.-hez került.

Ez azt jelenti, hogy az Action for Democracy összességében öt részletben utalt tavaly márciusban 1 082 864 792 forintot a korábbi Gyurcsány–Bajnai-tanácsadó, ifjabb Páva Zoltán cégének. Mindemellett múlt szerdán arra is fény derült, hogy további 887 millió forint érkezett az EzaLényeg nevű portált működtető gazdasági társasághoz 2021 szeptembere és 2022 februárja között Svájcból, egy ottani alapítványtól.

Utóbbi szervezet céljai között a Nemzeti Információs Központ jelentése szerint olyan fennkölt eszmék szerepelnek, mint például a „vallási, etnikai és nemi sokféleség, az egyenlőség tiszteletben tartása” vagy „humanitárius segítségnyújtás”. A dokumentum szerint „az alapítvány programokat indíthat és támogathat minden olyan intézményt, kezdeményezést vagy személyt, amely e célok elérését szolgálja”.

Mindez azért is ellentmondásos, mert az EzaLényeg gyakorta közöl a fenti célokkal szembemenő tartalmakat. Így például Rácz Zsófia fiatalokért felelős államtitkárt minősíthetetlen szöveggel, női mivoltában támadták, amikor azt írták: „Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni.” Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azért perelte be a lapot, mert azt terjesztették róla és az édesapját akkoriban elvesztő Koncz Zsófia országgyűlési képviselőről, hogy viszonyuk van egymással. Mivel a portál állításai alaptalanok voltak, Gulyás megnyerte a pert.

A miniszternek egymillió forint sérelemdíjat ítélt meg a bíróság, a pénz sorsáról pedig a szintén alaptalanul meghurcolt Koncz Zsófia döntött, aki a tiszalúci mentőknek adományozta a bíróság által megítélt összeget.

Amikor novemberben kiderült, hogy az Action for Democracy pénzelte az EzaLényeg kiadóját, a Mandiner kérdésekkel fordult a szervezet vezetőihez. Emlékezetes, hogy az amerikai alapítvány tanácsadó testületének elnöke Kati Marton író, és tagja többek között Francis Fukuyama, a Stanford Egyetem politikatudósa, Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem történészprofesszora, Timothy Snyder, a Yale Egyetem történészprofesszora, Anne Applebaum újságíró, Zeid Ra’ad Al Husszein, az ENSZ korábbi emberi jogi főbiztosa, Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere és Wesley Clark, a NATO volt európai főparancsnoka. A honlapjukon az alapítvány azt írja magáról, hogy „a gyűlölet, a félelem és a kirekesztés elleni küzdelem érdekében támogatással segítjük a civil társadalmat és a független médiát”.

A Mandiner azt kérdezte tőlük, hogy ők tanácsolták-e az Ezalényeg.hu-t kiadó cég támogatását, tudtak-e arról, hogy milyen cikkek jelennek meg az oldalon, összeegyeztethető-e a támogatás a gyűlölet elleni missziójukkal, független médiának tartják-e a portált, valamint konkrétan hogyan kommentálják, miként értelmezik azt a bejegyzést egy fiatal politikusnő kapcsán, hogy „cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” . A fenti liberális közszereplők azóta sem válaszoltak a lap kérdéseire.

A múlt héten viszont Korányi Dávid, valamint az EzaLényeget kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt közleményekkel jelentkeztek.

Bajnai Gordon egykori kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester volt tanácsadója arról írt a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentés kapcsán, hogy politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak soha nem adtak támogatást. Ifjabb Páva Zoltán, az Oraculum 2020 Kft. tulajdonosa és Zentai András, az EzaLényeg főszerkesztője pedig azt állították a HVG kérdéseire válaszolva, hogy „az Oraculum 2020 Kft. nem támogatásként kapta a jelentésben megjelölt összegeket. Jogszerűen megkötött szerződéses jogviszony keretében nyújtottunk szolgáltatást, amelyet számla ellenében egyenlítettek ki a szerződött partnerek. Ezeknek a megbízásoknak semmi köze nem volt Márki-Zay Péter kampányához.” Egy másik írásban múlt csütörtökön, már a nemzetbiztonsági részjelentés megjelenése után az EzaLényeg azt közölte, hogy kiadójuk „a svájci Fondation Pluralisme alapítványtól kapta azokat a megrendeléseket, ami alapján hír- és tartalomszolgáltatói szolgáltatásokat végzett”.

Azt ugyanakkor még a balliberális HVG is megállapította cikkében, hogy az összességükben közel kétmilliárd forintos utalások „némi magyarázatra” szorulnának, mivel nem világos, hogy az amerikai alapítvány miért éppen ifjabb Páva cégét találta meg ekkora összeggel, és miért éppen kampányidőszakban tették ezt. A HVG szerzője szerint „kérdés maradt az is, hogy az Oraculum 2020 Kft. vajon pontosan milyen, az ellenzéki kampánnyal össze nem függő, politikamentes feladatot végzett a két, összesen csaknem kétmilliárd forintos értékű megbízásért, ami a vállalkozás teljes, 2021-es árbevételének a háromszorosa?”.

Kívülről nézve mindenesetre Bajnai Gordon személye az, ami összeköti egyrészt a pénzt intéző Korányi Dávidot, másrészt pedig Zentai Andrást és ifjabb Páva Zoltánt, és Bajnai volt az is, aki szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Márki-Zay Péterrel egyeztetett egy londoni étteremben. Ráadásul tavaly októberben a Magyar Nemzet részletesen bemutatta: a Bajnai-féle DatAdat Professional Kft. és az EzaLényeg könyvelését egyaránt egy bizonyos Tóth Józsefné végzi a Szegi nevű borsod-abaúj-zempléni kistelepülésen.

Bajnai Gordonnal összefüggésben mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a baloldal legutóbbi országgyűlési választási kampányát szinte teljes egészében a nevével fémjelzett DatAdat cégcsoport bonyolította, amely jelentős részt hasított ki a tengerentúlról érkező milliárdokból. A DatAdat az anyagi segítség mellett technológiát és szakértelmet is kapott Amerikából, hiszen az ottani Demokrata Párt meghatározó kampányszakemberei, targetálási szakértői bukkantak fel a társaság körül.

Az amerikai befolyás miatt sérülhetett hazánk szuverenitása, ezért a magyar nemzetbiztonsági szervek is vizsgálódni kezdtek.

Ennek eredményeként készültek el a fent már említett, a nemzetbiztonsági bizottság által nyilvánosságra hozott részjelentések is. A vizsgálat során feltérképezték az Action for Democracy kötődéseit, és feltárták, hogy a szervezet kapcsolatba hozható a National Endowment for Democracyval, amelyet nyílt források gyakran úgy említenek, mint „a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön”. Tény ugyanakkor az is, hogy a külföldi beavatkozás egyik „fegyvere” az Oraculum 2020 Kft. által kiadott, DK-közeliként emlegetett revolvermédium, az EzaLényeg volt.

Címlapfotó: Facebook/Karácsony Gergely

2023. január 30. 10:44
Hídról zuhant le egy busz, negyvenöten meghaltak
A sérülteket - közöttük egy nyolcéves kislányt - légi úton szállították kórházba.
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Horrorbalesetet szenvedtek a magyar birkózók, mentőhelikoptert is riasztottak
Egyiküket azonnal meg kellett operálni.
Fenekestől felfordul az időjárás húsvétkor
A kirándulóknak kedvez majd az időjárás húsvét hétvégéjén.
Szörnyű tragédia nagypénteken: Holttestet találtak Budapest XI. kerületében
Lesújtó fotó készült a helyszínen.
Tények este teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
VÉRFAGYASZTÓ - Megölte, felgyújtotta, feldarabolta élettársát egy zalaegerszegi férfi, a holttestet pedig elásta. A ...
Saját házuk előtt égett porrá éjjel a siófoki család autója - Fotók
A tűz a kerítésre és egy tujára is átterjedt, valamint egy másik kocsit is megolvasztott.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.