
Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel
Kutatók állítják, hogy hamarosan új, állatról emberre terjedő vírusok jelenhetnek meg a globális hőmérséklet emelkedése miatt.
A Georgetown Egyetem tanulmánya szerint a fajok közötti terjedés főképp Ázsiában és Afrikában nőhet meg drámai mértékben. Ez azonban nem jelent semmit, hiszen a koronavírus-fertőzés óta megtanultuk, hogy a távolság egyetlen betegségnek sem akadály. A kutatók igen vészjósló képet festettek fel, ugyanis legalább 15 ezer új vírus bukkanhat fel, ha 2070-re 2 Celsius-fokkal emelkedik a globális hőmérséklet.
A tanulmány szerint az emlősök új élőhelyet fognak keresni maguknak az éghajlatváltozás miatt, miközben próbálnak majd alkalmazkodni a változásokhoz. Ez lényegében azt jelenti, hogy az állatok egy része új területekre viheti a parazitáit, amelyek betegségek egész láncolatát indíthatják el a jövőben - írta a LADbible.

Fotó: Shutterstock
"Arra számítunk, hogy a fajok a biodiverzitás gócpontjain, valamint Ázsiában és Afrikában fognak egyesülni, ami a becslések szerint 4000-szeresére növeli a vírusok fajok közötti átvitelét" - olvasható a tanulmányban.
A kutatók szerint ezúttal is a denevérektől kell tartani a legjobban, amelyek a leghíresebb természetes vírushordozók.
A tanulmány emlős-vírus hálózatok adatmodelljeit és szimulált forgatókönyveket használt a potenciális gócpontok azonosítására.
A Száhel-övezet, az Etióp-felföld, India, Kelet-Kína, Indonézia és a Fülöp-szigetek voltak azok a gócpontok a szimuláció során, ahol ezek a vírusok először átterjedtek az emberekre. A távolság pedig egyáltalán nem akadály, legyen szó bármilyen betegségről.
A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy további vírusfelügyeleti erőfeszítéseket, valamint fajkövetést kell végezni az aggodalomra okot adó területek jobb megértése érdekében.
Eközben egy nemrégiben készült tanulmány szerint a szúnyogok által terjesztett Zika-vírus csupán egy mutációra van attól, hogy a következő világjárvány váljon belőle. A WHO is beszámolt már róla, hogy a mutációk ellenállóbbá tehetik a betegséget a hasonló fertőzések által biztosított immunitással szemben.

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval