
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Az európai parlamenti képviselők hamarosan ismét találkozhatnak kollégájukkal, Eva Kailival – számolt be a Politico. Öt hónappal azután, hogy a belga rendőrség letartóztatta az Európai Parlamentet megrengető korrupciós vádak miatt folyamatban lévő nyomozás részeként, Eva Kaili uniós képviselő most visszatérne dolgozni.
Ahogy arról már pénteken a Mandiner beszámolt, a belga ügyészség bejelentette, hogy az immár szabadlábon járó, ám továbbra is gyanúsított uniós jogalkotó már nincs házi őrizetben. Kaili ügyvédjeinek közleménye szerint védencüknek az a szándéka, hogy
folytatja feladatai ellátását az Európai Parlamentben.
Az ügyvédek szerint ugyanis csak Belgiumot nem szabad elhagynia az egykori EP-alelnöknek, Görögországba pedig majd csak az eljárás lezárását követően térne vissza.

Fotó: Eva Kaili hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár