
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
A szlovén állam 44 000 euró kártérítést fizetett Janez Jansa volt kormányfőnek, akit korábban börtönbüntetésre ítéltek egy hadiipari ügyletben játszott feltételezett szerepe miatt, majd az ítéletet hatályon kívül helyzeték és újratárgyalást rendeltek el, később azonban az ügy elévült - közölte szombaton az N1 szlovén kereskedelmi televízió.
A volt kormányfő a 2014-es parlamenti választások előtt 145 napot töltött börtönben, mert a vád szerint miniszterelnöksége idején - 2004 és 2008 között - törvényellenes üzletet kötött, és kenőpénzt fogadott el a finn Patria cégtől páncélozott harcjárművek beszerzésében. Jansa szerint koncepciós per folyt ellene, amellyel ellenfelei meg akarták akadályozni, hogy újra győzzön a választásokon.
A bíróság 2014-ben hozott elmarasztaló ítéletet az ügyében, jogerősen két évi börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték. A politikus az év júniusában vonult börtönbe, ennek ellenére egy hónappal később megválasztották parlamenti képviselőnek. Jansa szolgálati kocsival, rendőri felügyelet nélkül járt be a börtönből a parlament üléseire. Néhány hónappal később, decemberben helyezték szabadlábra, mert eljárási hibákra hivatkozva panasszal élt az alkotmánybíróságnál.

Az alkotmánybíróság 2015 áprilisában hatályon kívül helyezte a rá kiszabott ítéletet, és újratárgyalást rendelt el, a ljubljanai bíróság azonban később úgy döntött, hogy az ügy elévült. Ezt követően Jansa 900 ezer euró kártérítést követelt az államtól, az ellene folyó, szerinte koncepciós per miatt.
Az N1 hírcsatornának a védelmi minisztérium megerősítette, hogy a 44 ezer eurót már csütörtökön átutalták a volt kormányfőnek.
A részleges kártérítésről a kranji kerületi bíróság döntött, a per egy része továbbra is folyamatban van.
MTI/A fotó illusztráció (Janes Janza Hivatalos X oldala)

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról