
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"Beoltottak számára is lesz éjszakai kijárási tilalom. Ez része az intézkedéscsomagnak, amely most az asztalon van" - jelentette ki vasárnap este a tárcavezető az ORF közszolgálati adó ZiB 2 nevű műsorában. A szakemberek által pénteken előterjesztett intézkedéscsomag ezen felül javasolja az FFP2-es kategóriájú szájmaszkok viselését a zárt nyilvános terekben, illetve a PCR-tesztek elvégzését a beoltottak számára is.
Mint mondta, mindezt a kormány szerdáig meg fogja vitatni a tartományok vezetőivel. Hozzátette, hogy az egészségügyi dolgozókra vonatkozó oltási kötelezettség törvényi alapjait szintén előkészítik. A miniszter ugyanakkor nem támogatta a tanárokra vonatkozó oltási kötelezettséget.
Mückstein mindemellett ismételten védelmébe vette "az intenzív osztályokon kialakult drámai helyzetre" hivatkozva az éjféltől hatályba lépő intézkedéseket, amelyek keretében szigorú kijárási korlátozások vonatkoznak Ausztriában azok számára, akik mindeddig nem vették fel a koronavírus elleni oltást.
Ausztriában az utóbbi hetekben szinte minden nap újabb csúcsokat döntött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Szombaton 13 ezer új esetet diagnosztizáltak.
Ausztriában a lakosság nagyjából 65 százaléka van beoltva a koronavírus ellen. Eredetileg a kormány akkor készült zárlatot bevezetni, ha az intenzív osztályokon ápolt koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a 600-at. Ez a szám jelenleg 433, de a vírus olyan gyors ütemben terjed, hogy a hatóságok nem akartak tovább várni.
MTI/A címlapfotó illusztráció.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott