
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Az interneten kürtölte világgá római vakációjának megalázó pillanatát a brazil modell és influencer, Juju Vieira.
A szőke bombázó Rómában járva úgy gondolta, elugrik a Szent Péter-bazilikába, hogy kattinthassanak róla néhány jó fotót. Ez sikerült is, meglehetősen dögös képek készültek róla a római katolikus egyház első számú szentélye előtt.
Ő viszont nem érte be ennyivel, be is szeretett volna menni a bazilikába, teljesen figyelmen kívül hagyva annak dress code-ját.
Látogatása azonban igencsak rövidre sikerült. Pár perccel azután ugyanis, hogy belépett a bazilikába hiányos szettjében, ami egy a fenekét éppen betakaró, nyitott hátú miniruhából és egy combig érő tűsarkú fekete csizmából állt, az ott dolgozó egyik biztonsági ember távozásra szólította fel.
A szőkeség leginkább azt kifogásolta, hogy embertelen bánásmódban részesült, amikor kizavarták és emiatt rendkívül megalázottnak érzi magát.
Instagram-oldalán azt is megosztotta rajongóival, hogy ő csupán úgy, mint bárki más, szerette volna stílusos és kényelmes öltözékben megejteni a vatikáni kiruccanást.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe