
Nagy Márton: a kormány továbbra is kiáll a keresetek és nyugdíjak reálértékének növelése mellett
Médiumok, szakpolitikai NGO-k, adatelemzők és mozgósító szervezetek is beálltak a baloldal mögé a választások előtt. Erről a Magyar Nemzet számolt be nemrég. A lap szerint az ellenzéket egy egész kampányhálózat segítette, amelynek egy részét külföldről pénzelték. Márki-Zay Péter nemrég be is ismerte, hogy egy Soros Györgyhöz köthető alapítvány milliárdokkal támogatta a kampányát.
A külföldi pénzzel nem csak Márki-Zay Péter, hanem a baloldali pártok, illetve azok jelöltjeinek kampányát is támogatták.
Mindezt most a Telexnek adott interjújában Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője, baloldali aktivista is elismerte.
Mint kiderült, a Partizán is többtízmilliós támogatásokat kapott külföldről a kampányban, főképp amerikai pénzeket. Ezzel pedig megerősítette, hogy a baloldali sajtóhoz is jelentős amerikai pénzügyi támogatás érkezett.
Gulyás Márton arról is beszélt, hogy jelenleg mennyire fenntartható pénzügyileg a Partizán működése. Elmondta: a Patreon nagyjából egynegyed és egyharmad közötti mennyiségét adja a bevételeknek, a többi vagy névtelen kisebb-nagyobb magánadományozótól jön, vagy valamilyen külföldi pályázatból.
Kifejtette azt is, hogy a Partizán együttműködött a baloldali kampány háttércégeként működő, a korábbi szocialista kormányokhoz kapcsolódó személyekhez (Szigetvári Viktor, Ficsor Ádám) köthető Datadattal is.
A támogatásokról a videóban 37. perctől beszélt.

Nagy Márton: a kormány továbbra is kiáll a keresetek és nyugdíjak reálértékének növelése mellett

Már a kormánykritikus HVG is Orbán Viktor és a Fidesz fölényéről ír

Fontos információk derültek ki a jövedelmek alakulásáról, korábban nem látott mértékben a magukat anyagi biztonságban érzők aránya

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

Hvg: A modern magyar történelemben nem volt ilyen nemzetközi befolyással rendelkező magyar politikus, mint Orbán Viktor

Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt

Menczer Tamás: Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van

NGM: indul a kiterjesztett árréscsökkentés

Karácsony állítja, a főváros fizetésképtelen lett, ezt egy buszgarázsban meg is tárgyalja a képviselőkkel

Nagyon kínos: kiszivárgott, hogy feleannyian szavazhattak a Tisza előválasztásán, mint azt Magyar Péterék állították

Takács Péter: A Tisza arra készül, hogy elveszi az ingyenes orvosi ellátást, még a gyerekektől is!

Privatizálnák az egészségbiztosítást: a baloldali megszorítócsomag úgy kezelné az embereket, mint az autókat