
Még jó, hogy a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértője szerint nincs háború
A baloldal politikusai havi 5-6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek
− reagált a Fidesz az Egységes Diákfront Budapest, A Hang és a Momentum közös, ma délután megtartott tüntetésére.
A Fidesz közleményében kiemelte:
a kormánypártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell. A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket. Ha a baloldal nem áskálódik a saját hazája ellen, Magyarország már megkapta volna a neki járó uniós forrásokat.

Fotó: Havran Zoltán
A Fidesz hangsúlyozta, hogy most az a baloldal fűti a tüntetéseket, amelynek politikusai havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben is, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést és ne kereshessenek 800 ezer forintot. − A magyar baloldal brüsszeli képviselői – név szerint: Dobrev Klára, Molnár Csaba, Arató Gergely, Gyöngyösi Márton, Cseh Katalin, Donát Anna, Rónai Sándor, Ujhelyi István – havi 5-6 milliós fizetésükért azzal vannak elfoglalva, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot − emelték ki közleményükben.

Még jó, hogy a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértője szerint nincs háború

Miközben több fronton háború dúl, Magyar Péterék szerint ez továbbra is csak fideszes propaganda

Szijjártó Péter: Követeljük az ukránoktól, hogy azonnal indítsák újra az olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken

Orbán Balázs: Az iráni konfliktus közvetett veszélyt jelent Magyarországra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb háború rázza meg a világot

Itt a nagy lebukás: hazudott a Medián, és nem is tagadják

Orbán Viktor: Megemeltük a terrorfenyegetettség készültségi szintjét + videó

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó

Esztergom polgármestere a Háborúellenes Gyűlésen: védjük meg az eredményeinket a jövőben is

Deák Dániel: A Fidesz mozgósítási tartalékai nagyobbak, a Tisza elérte az üvegplafont

Orbán Viktor: Komárom-Esztergomban a cél a háromharmad + videó